Szolgálat 13. (1972)
Eszmék és események - Teológiai aggiornamento Magyarországon
parancs, amelyet az egyházjog foglal rendszerbe. Felfogása valószínűleg eleve közelebb állt a római, mintsem a bizánci rendszerhez, s ebben Szent István végleg megszilárdította. (Ne feledjük, hogy a protestantizmusból is elsősorban a szigorú kálvinizmust fogadja el.) Szent István az aktív, apostoli lelkiséget képviseli. Ebben túltesz Nagy Ká- rolyon. Valóban pásztora, vezetője népének. Ez legegyénibb vonásának látszik, amiben az Árpádok közül is alig közelíti meg valaki. A magyar egyházat is elkötelezi az aktív, tevékeny lelkipásztori munkára. A kontempláció háttérbe szorul még a magyar alapítású pálosoknál is. A javak nagylelkű osztogatása — a nyugati zsugor- gatás ellentéte — nemcsak az Árpádoknál válik kötelező stílussá, a vendégszeretet, az éhezők fitogtatásmentes táplálása a legszélesebb rétegek erényévé emelkedik. A katolicizmus különleges felfogására vall a szent királynál a jövevények, idegenek felkarolása. A faji és nyelvi különbség a XIX. századig alig játszott szerepet, s az egykori vallási türelem (Erdély) is hasonló mentalitásból eredhetett. Még folytathatnánk tovább, de már ez a néhány vonás is mutatja, hogy igenis van sajátos magyar lelkiség, csak tudatosan felszínre kell hozni a történelem mélységeiből. A katolikus reformáció óta az ugyancsak Szent Istvánra visszamenő magyar Mária-tiszteletet szokták emlegetni, ami a legmélyebb népi rétegekig hatott. A korona átruházása az égi Nagyasszonyra a földi országot az égivei fűzi egybe. Nem kétlem, hogy a magyar lelkiség már Szent István korában s a későbbi századok folyamán is új meg új sajátos értékeket termett, és hogy a hiba nem a tény hiányában, hanem a méltó tudatosításéban rejlik. + Budapesti paptestvér A fiatalabbakban és az idősebbekben is igen nagy az igény a hit problémáinak távolabbi, filozófiai megalapozása iránt. Magyarországon is, akárcsak nyugaton, nem a szeparatizmus az igény, hanem minél több nyitottság a többiek felé. Ez egyébként azt hiszem János pápa óta egészen általános. Talán úgy jellemezhetném: mi katolikusok szeretnénk, ha minden metafizikai és emberi mozgalomban jó példánkkal, buzgalmunkkal az elsők között lehetnénk. Meggyőződésem és azt hiszem sokaké, hogy az elmúlt 2000 esztendő Krisztus tanításának és életének legbensőbb misztériumait még nem bontotta ki, rengeteg a még elvégzendő munka. Ha jól látom, a „modernebb“ szárnynak az igényei két póluson találhatók meg. Egyrészt a vívódó, töprengő emberiség gondolati kincseiből kiválogatni azokat, amelyek Krisztus tanításához vezetnek. Gondolok itt a nagy vallásalapítók tanítására, filozófusok elmélkedésére, bölcs és jó emberek életének példájára. Nem bizonyító jelleggel, úgy érzem, az apologetika kora a régi értelemben elmúlt, hanem inkább bemutató szándékkal. A másik pólus a misztikus átélések tartománya; szintén nem a túltengő fantázia termékeire gondolok, hanem a fokozatosan letisztuló belső szemléletre. Csak kapásból említek néhány nevet, akik vonzzák az embereket a „külső táborból": Julian és Aldous Huxley, Gandhi, Schweitzer, Martin Buber, nagy protestáns teológusok, mint Karl Barth és a „Theologie der Hoffnung“ mestere, Jürgen Moltmann. Az emberi példák közül nem a szerzetesek, hanem a világban működő emberbarátok, misztikusok, „szentek". + Hazai pedagógus A természettudomány legújabb kutatásain alapuló, Isten végtelen hatalmát érzékeltető tudományos cikkek kellenének. A munkásság elit rétegétől fölfelé, lassan már mindenki képzettebb lesz a természettudományok terén, mint a teológiát végzettek. Ez nem is csoda, hisz azok csak azzal foglalkoznak egész ‘ életükben. Viszont csak 75
