Szolgálat 13. (1972)

Tanulmányok - Nagy Ferenc: A keresztények erkölcsi hivatása

A zsinat a keresztények minden csoportjának minden fontosabb tevékenységéről tanítja, hogy az a szeretet isteni adományának valamiféle kibontakoztatása.

d) A szeretet hitünk és létünk egyik misztériuma. Vele kapcsolatban tehát elméleti síkon sokféle elemzést, megkülönböztetést, problémát, ellenvetést lehet felhozni. Maga a szeretet azonban, mivel Istenből van, gyakorlatilag hatalmas szintetizáló erő a keresztény életben is, meg a keresztény erkölcstanban is.

Különösen lényeges és fontos, akármennyire homályos vagy problematikus is, az isten- és emberszeretet szoros egysége. A szeretetet Isten hívja létre bennünk; ezért szeretetünk Istenre sugárzik vissza és Istenben másokra. Úgy tűnik azonban, hogy a kifejezett, tudatos istenszeretet feltételezi a kifejezett, tudatos emberszeretetet: a megélt és fogalmilag is kifejezésre juttatott emberszeretet hasonlóságára tudjuk csak tisztázni magunknak isten- szeretetünket (mint ahogy Isten személyvoltát is az emberi személy mintájára gondoljuk el). A felebaráti szeretet gyakorlása és átérzése még ahhoz is kell, hogy istenszeretetünk ne csupán önáltatás legyen. „Ha valaki azt állítja: Szeretem az Istent, és közben testvérét gyűlöli, az hazug: aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem lát, hogyan szerethetné?“ (1 Jn 4,20).

Jézus személyében és életében, minden látszólagos ellentét vagy feszültség ellenére, harmóniába olvadt a szeretet valamennyi áramlása: a tiszta és erős Istenhez való ragaszkodás, meg a zavaros, hűtlenségre és aljasságra hajlamos emberhez és világhoz való megváltó ragaszkodás; az evilági gondokba való szétszóródás és az örökkévalóság szemlélete; életének ezer részletre való feldaraboltsága és önmaga adásának nagy egysége; a világnak való építő elkötelezettség, a világ erőinek szétzúzó, kiüresítő hatása, és ezen az úton Isten Országának saját személyéből kibontakozó építése. — Az ember számára a szeretet a Krisztus létében és sorsában való ontológiai és erkölcsi részesedés; tehát az említett feszültségeknek az összessége, valamint végső nagy feloldódásuk is.

e) Mit jelent a „világ élete"? Egy összetett egységes valóságot: a természetes, emberi, történelmi alapokon felépülő természetfeletti rendet, isteni életet, üdvösségtörténetet. Az evilági életnek akár emberi, akár isteni rétegét mindig a másikkal együtt jelenti. Akármilyen szektorát nézzük az életnek, ott is mindig összefonódik a természetes erény az evangéliumi erénnyel: a nyomor megszüntetése a szegénység szeretetével, mindenki becsületének védelme a megalázások átkarolásával, stb.

f) A krisztusi új élet az egész világ élete akar lenni, minél teljesebben. Az Istentől eredő szeretetet belső lendület is és az ember lelkiismeretét kötelező parancsszó is arra készteti, hogy másokat szintén hatáskörébe vonjon, hogy megossza, amije van, megossza sajátmagát, hogy másokra is kiáradjon és másokban is sugárzó központtá legyen. ‘

41