Szolgálat 13. (1972)
Tanulmányok - Nagy Ferenc: A keresztények erkölcsi hivatása
szeretetben való tökéletességre: „Éljetek méltóan ahhoz a hivatáshoz, amelynek részesei lettetek“ (Ef 4 1). Isten szava továbbá napról napra hív különböző sajátos helyzetekben megvalósítandó elhatározásokra és alkotásokra. Ezeknek a részlethívásoknak egyik fontos megnyilatkozása az erkölcsi törvények, mint típus-szabályok; másik fontos csoportjuk viszont mindaz, ami korhoz vagy helyhez vagy egyénhez kötött, sőt ami, mint a teljesen egyszeri helyzet is, soha többé meg nem ismétlődik. A zsinatnak a hivatásról szóló tanítása szinte kimeríthetetlen. Isten az Egyházban mindenkit hív az életszentségre, a megszentelődésre, a szeretetben való tökéletességre, az életállapotának, sajátos felelősségének megfelelő tökéletességre. A maguk módján hívja a püspököket, a papokat, a misszionáriusokat, a szerzeteseket, a világi apostolokat, a házasokat. Isten nemcsak a keresztényeket, hanem az összes embert hívja az üdvösségre és az üdvösséghez szükséges élettökéletességre, egyedi egzisztenciális hívással. A keresztény tökéletesség pontos és mindenre kiterjedő kifejtése egy jól felépített erkölcstanban fontosabb és hosszabb is, mint a részletszabályok. A kegyelmi élet gazdagságának, növekedésének, dinamizmusának, követelményeinek, törékenységének, veszélyeinek ismerete jelentősebb, mint a morális élet aprólékos játékszabályaié. c) Isten hívásának az ember részéről a felelet, az elfogadás felel meg. Életünk erkölcsi alkotásai, erkölcsi döntései, döntő elhatározásai képviselik a feleletet. Kívánatos, hogy elhatározásaink felelet-jellegéről minél kifejezettebben tudomást szerezzünk; legalább bennfoglaltan úgyis mindig tudatában vagyunk. Az Isten és ember közötti kapcsolatot nevezhetjük párbeszédnek is. Pontosabb és mélyebb azonban a hívás-felelet kifejezés. Nem egyenjogú felek társalognak egymással; hanem az az Isten, aki előbb szeretett minket és aki egyszülött Fiát adta értünk, szólít minket, és a felelet lehetőségét, mikéntjét a hívással adja belénk, ö adja nekünk sajátmagunkat; az Elsőszülött képére és érdemeire életrehívott személyünk a hívás, és egyben a felelet csírája is. A kodifikált erkölcsi törvény teljesítése korántsem meríti ki az Istennek megjáró feleletünket. Viszont ez a törvényhűség a feleletünk szerves alkotórésze, felismerhető szerkezeti váza, egyik fő ismérve. d) Fenti állításaink kifejezetten a katolikus emberre vonatkoznak; ő élete és az ő teológiája (ha igazán katolikus) áll leginkább nyitva arra a teljességre, amelynek igényével az evangéliumi erkölcs elénk lép. Protestáns testvéreink egy részének talán lenne egy kifogásuk: megkérdőjeleznék azt a nagy jelentőséget, amelyet a keresztény hivatásban a természettörvénynek tulajdonítunk. Egyébként azonban protestáns teológusok részben megelőzték a katolikusokat a krisztusi erkölcs távlatainak jelenkori kidolgozásában. Ami a nem-keresztényeket illeti: nekik sincsen más morálisuk, mint a 38
