Szolgálat 13. (1972)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Mi a kegyelem?
tus (Róm 5,1), de még hátra van, hogy Krisztus ítélőszéke elé álljunk (2 Kor 5,10); megváltattunk Krisztusban (Ef 1,7), de még várjuk megváltásunk napját (Ef 4,30); Isten fiaivá lettünk (Róm 8,15), de még várjuk a fogadott fiúságot (Róm 8,23); megszabadultunk (Ef 2,5), de csak az utolsó napon leszünk igazán szabadok (Róm 5,10); élünk Krisztusban (Róm 8,2), de még várjuk, „hogy Jézus élete megnyilvánuljon testünkön“ (2 Kor 4,10); Isten országának polgárai és családjának tagjai vagyunk (Ef 2,19), de még idegen földön távol vándorlunk az Úrtól (2 Kor 5,6). Tudjuk, hogyha hűtlenül elhagyjuk a Szentlélek útját, nem lesz részünk az Isten országában (1 Kor 6,9). És mégis: reményünk rendíthetetlen. Hűséges az Isten. És mi biztosak vagyunk benne, hogy „semmi el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétöl, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van“ (Róm 8,39). így reméljük, hogy mindig az Úrral leszünk. „Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban“ (Róm 6,23). János kegyelemtana Ugyanazt, amit Pál egy vágtató hegyi patak zúgásaként hirdet nekünk Isten kegyelméről, úgy látjuk tükröződve János írásaiban, mint egy csendes, tiszta hegyi tóban. Ahol Pál „charis"-ról beszél, ott János „szeretetről“ és „életről“. Az Isten él; ő csupa fény, valóság, lélek és szeretet. De a „világ“ sötét, testies, vágyakkal vajúdó, önző, gyűlölködő, hazug, kevély és így halálba omlik. Mert Isten nélkül valóságos élet nincs. De az Isten szereti ezt a világot; annyira szereti, hogy „egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen“ (3,16). Az Isten egyszülött Fiában is élet van, ő is világosság, valóság, a Lélek birtokosa; az ő lénye is szeretet. Ez az Isten Fia testté lett és közöttünk ütötte fel sátorát (1,14). így lett ő a világ világossága, a Lélek adományozója, aki egy emberi életen át mindvégig szereti Atyját és övéit. A sötét világ kiűzi magából ezt a Fényt: az önző, kevély, hazug, képmutató, gyűlölködő emberek megölik Krisztust. Krisztus pedig odaadja barátaiért életét. A szeretet végső paroxizmusában visszatér Atyjához. De mégsem hagy bennünket árván: újra „jön“ és belénk- leheíi Lelkét, hogy újjászülessünk és így már most bírjuk az Isten életét. Ez az isteni élet részesedés az Atya és a Fiú egységében: nemcsak Krisztus marad bennünk és mi őbenne, nemcsak a Szentlélek marad velünk mindörökké, hanem maga az Atya is „jön“ és bennünk lakik (14,23). így az Istenben maradunk és az Isten mibennünk (1 Jn 2,5-6; 3,24; 4,11-22). Úgy, ahogy az Atya Krisztusban és Krisztus az Atyában él, úgy mi is őbennük eggyé leszünk. „Én őbennük és te énbennem, hogy így tökéletesen eggyé legyenek . . . Hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen és én őbennük (Jn 17,20-26). „A szeretet, amellyel engem szerettél“: ez az Isten lényege, mert „az Isten szeretet“ (1 Jn 4,8). Ez a szeretet, amellyel az Atya örökké szereti Egyszülött Fiát, ez fogott át most bennünket is, mert bennünk van Krisztus. 20
