Szolgálat 13. (1972)
Tanulmányok - Karl Rahner: Tudományos világkép és vallás
emberi racionalizmus könnyen érthető tévedésének javára. Szó volt arról, hogy a kinyilatkoztatás terén általában minden emberi fogalom analóg jellegű. Ezen túlmenően van azonban egy sereg olyan fogalom és elképzelési szkéma, amely szorosabb viszonyban áll egy előző korszak természettudományos világképével, s azért ma különösen is alkalmatlannak érezzük, — úgyannyira, hogy a mai protestáns teológia egyik iránya éppen ebből kiindulva tartja szükségesnek a mítosztalanítást. Ha azt mondjuk: Isten az égben van; Isten fia leszállt a földre, alászállt az alvilágba, fölment a mennybe, ha a világvégéről szóló apokaliptikus kijelentéseket olvassuk: tűzben égő világ, földre hulló csillagok, stb., ha a Genezisben a világ teremtéséről szóló tudósítást halljuk — mindennek előfeltétele kétségtelenül egy olyan világkép, amely már nem a mienk, bár a teológia terén még a 18. században is használatban volt. Azt sem tagadhatjuk, hogy az írás kijelentései — minthogy ezt a világképet alkalmazzák — naívul felfogva első tekintetre jobban beleillettek azoknak az elmúlt koroknak világképébe, mint ma nekünk első nekilendülésre sikerül értelmeznünk. Innét érthető Istennek az a naív evilági felfogása is, amelyről már beszéltünk. De azért még sincs szükség ezeknek a kijelentéseknek mítosztalanítására. Két okból. Egyrészt mert akkor is teljesen értelmesek maradnak, ha megszűnik az a világkép, amelynek előfeltételezésével és segítségével egykor megalkották őket. Másodszor pedig: ez az értelem ugyanaz marad, mint keletkezésükkor volt. Vagyis fölismerhető, hogy alapjában véve már az eredeti hittételek igazi tartalma sem volt azonos a világképből vett ábrázolási anyaggal, tehát nem is akartak garanciát vállalni annak a világképnek az igazságáért, amelyet megfogalmazásukban használtak. Mindezt csak nagyon sommásan tudjuk jelezni és bizonyítani. Először 'is minden további nélkül meg kell engednünk: a múltban nem figyeltek nagyon tudatosan a kijelentés tartalma és módja közötti különbségre. Ha azt mondták: fölment a mennyekbe, akkor ezt a kifejezést bizonyára elfogulatlanul az antik világkép értelmében értették: az ember fizikailag megmutatható módon fölmehet a földről a boldog lelkek egébe, tapasztalatunk körébe eső úton és mozgással. De azért mégis csak tudták, ha csak a tudatmező szélén is, hogy ezekben a kijelentésekben különböztetni lehet és kell tartalom és mód között. Az antik világképet föltételező eszkatológikus kijelentések pl. kézzelfoghatóan olyan tágak, annyi össze nem illő elemet tartalmaznak, hogy egészen biztos: az antik ember is tudta és érezte, hogy nem szabad itt mindent szószerint venni. Továbbá a dogma- és egyháztörténelem során sohasem definiáltak tartalmilag olyasmit, ami az antik világképpel együtt állna és bukna. Egy kevés elmélkedéssel minden további nélkül megállapíthatjuk a régi kijelentések mindig is szándékolt és most még érvényesebb értelmét, függetlenül a világkép változásától. Amint pl. a régiek nagyon is jól tudták, hogy az Isten jobbján ülés képi kifejezés, de azért van értelme, éppúgy felismerhetjük ma, hogy a mennybemenetel nem* jelent a fizikai térben vett helyváltoztatást, mégis megvan az igen világos értelme. Meg kell 13
