Szolgálat 12. (1971)
Tanulmányok - Boros László: Közöttünk lakozott
tót, a mindig ismétlődőt és feltűnés nélkülit. Magára vette az erőtlenséget, a tudatlanságot, sőt a kísértést. Vállalta az emberség minden szűkös korlátját ' — a bűnt kivéve —, az elnyomottak jóbarátja volt. De örömét is lelte minden- L napjaink kicsiny dolgaiban: egy jó étkezésben, egy ízes italban, egy szép vándorútban, egy becsületes barátságban. Mindig jelentéktelen formában találkozott az emberekkel, hogy el ne kápráztassa őket. Szenvedésében nem volt „nagystílű“. Felkiáltott, vért izzadott, kifacsartnak, elhagyottnak érezte ^ magát. Ebben volt az élet Ura. Benne jött létre az „Ország“, valami, amit nem lehet „megcsinálni“, csak „megalapítani“. Az élet valódi értelmét hozta napfényre, és mindent egységbe illesztett. De mivel Úr volt, a többiek szenvedését is hordozta, magára vette népe kínját. Kiszolgáltatta magát az embermivolt nyomorának. Krisztus az ő élete igazvoltát állította bele egy igaztalan világba, a beletörődő közöny, az egzisztenoiális zűrzavar, a siker, a hatalom, a játék, az intrika „világába“. Ilyen, a szó bibliai értelmében vett „világban“ önnön létének mintegy ki kellett aludnia, a dolgok benső igazságára kellett hallgatnia, amely független minden külső szándéktól, minden hatalmi igénytől, még saját magától is. Józan világossággal, a lényegeset tartva szem előtt, illúziótlan tárgyilagossággal kellett az Istenembernek lelkében mintegy „félretolnia“ mindent, ami megakadályozhatta volna, hogy felvilágoljon benne a lét szentsége és tisztasága. Az ilyen magatartás egyszerű alázatot, önfeledt tartózkodást követelt meg, tehát olyan tulajdonságokat, amelyeket csak sokszoros áldozattal és lemondással lehet elérni. Az ilyen embernek léte súlypontját önmagán kívül kell elhelyeznie. A becsületesen igazságkereső emberben létrejön az egészséges világ, a világ a maga helyes mivoltában: a valóság fénylő tere. Az igaztalanság viszont megsemmisíti a lét erejét. A világ saját énünk mutatványosbódéjává, az ösztönök és az uralomvágy színterévé válik. A görbe egyenes lesz és az egyenes görbe. A „meghazudtolt“ világban aztán már nem érdemes valamiért kiállni, nincs amit egész személyiségünkkel igenelhetnénk. De nemet sem lehet semmire sem végső határozottsággal mondani. így aztán a szabadság, alázat, együttlét, szeretet és emberi harag lehetetlenné válik. A lényeg lényegtelenné lesz, az igazság nyomatéktalanná, az ember „művelt semmivé“. A Megváltónak, aki egy ilyen „világban“ akart tanúságot tenni az igazságról, nyilvánvalóan semmi más esélye nem volt, mint a keresztrefeszítés. | Minden igazságkeresőnek fölteszik egyszer a kérdést — éspedig nem a kutató nyugtalanság, hanem a rezignáció hangnemében: „Mi az igazság?“ Életének összeomlásában Krisztus mindenkinek megbocsátott. Megtalálta azokat a szavakat, amelyek bocsánatot hoztak mindenkinek. Imája ez volt: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.“ Nem próbált feleletet találni a politikának, a társadalom szociális struktúrájának, az irodalomnak és a filozófiának kérdéseire. Egy elhagyatott, agyongyötört embernek adott még utolsó reményt: „Még ma velem leszel 59
