Szolgálat 12. (1971)
Tanulmányok - András Imre: A plébániai lelkipásztorkodás átalakulása
TANULMÁNYOK András Imre A PLÉBÁNIAI LELKIPÁSZTORKODÁS ÁTALAKULÁSA A VÁLTOZÁS DILEMMÁJA A Zsinat által kezdeményezett lelkipásztori megújulásnak a legóvatosabb formában is megmarad bizonyos „kihívó“ jellege: mindenképpen a hosszú időn át bevált és már megszokott lelkipásztori módszerek aggiornamentoját, újraértékelését, módosítását kívánja. A lelkipásztorkodástan történetéből tudjuk, hogy a most „korszerűsítés“-re ítélt lelkipásztori módszerek valamikor lelkipásztori megújulást hoztak, bevetésük idején sikerrel alkalmazták őket, s az idők folyamán termékenységüket valóban igazolták. Joggal kérdezhetjük tehát, milyen alapon és miért éppen most derült ki a lelkipásztori módszerekről, hogy nem jók. Az Űr szőlőjében fáradságos munkát végzett idősebb paptestvérek, akiknek élete elválaszthatatlanul összefonódott a leváltásra ítélt lelkipásztori módszerekkel, nem érezhetik-e méltánytalannak, hogy az „újítók“ látszólag vagy ténylegesen is „hibás munkával“ vádolják őket, pedig annakidején éppúgy odaadták életüket Krisztus és az Egyház szolgálatára, mint a most mindent jobban tudó reformerek? Nincs-e alapja a keserű panasznak: könnyű azoknak, akik még nem csináltak semmit, mert nem érheti őket gáncs, hogy valamit is rosszul csináltak? Jöhet azonban ellenvetés más oldalról is az újításokkal szemben: biztos, hogy tényleg jó módszereket hoznak? Nem fogjuk-e holnap a feladott formákat bánkódva visszakívánni, nem derül-e ki holnap ugyanúgy a mai módszerekről, hogy „rosszak“ voltak, mint ma állítjuk a tegnapiakról? Sőt tovább mehetünk a kérdezésben: tényleg lelkipásztori módszereink avultak-e el, vagy pedig inkább a keresztények pogányosodnak el egyre jobban? Nem volna-e célszerűbb az aggiornamento célkitűzését az „elavult lelkipásztori módszerek korszerűsítéséről“ visszájára fordítani és helyette az Egyház ősi felhívását, a megtérést propagálni? Az aggiornamento provokáló jellege érthető, mert a konfliktus, amelyet előidéz, nem a jó és a rossz között keletkezik (itt elvben egyszerű volna a választás), hanem a jó és az állítólagos jobb között. 5
