Szolgálat 12. (1971)

Tanulmányok - R.: A kateketikai direktórium és a kateketikai kongresszus

A következőkben a kongresszuson elhangzott néhány kiemelkedő előadás alapján megkíséreljük összefoglalni a korszerű katekézis problémáit és irányelveit. Az előadók neve: Msgr. Joseph Bournique, a párizsi Vallási Kiképzés Intézetének volt igazgatója, a direktórium egyik munkatársa; D. S. Amalorpavadass, India biblikus, katekétikai és liturgikus központjának igazgatója, és Msgr. Jósé Manuel Estepa Llaurens.

Társadalmunk válságban van. A technikailag-tudományosan fejlett társadalom új emberképet és új embertípust alakít ki. Ez az ember pragmatikus gondolkodású, a közvetlenül fogható, kiszámítható és hatékony érdekli. Idegen tőle mindaz, ami elvont, ami természetfölötti. Közvetlen célkitűzéseinek bőségében érzékét veszíti a nagy objektív célok iránt; pluralista felfogásában szem elől téveszti az egy szükségeset; világalakító felelősségtudatával egyre nagyobb félelem és tanácstalanság társul a felidézett roppant erők láttán, s a lét abszurd értelmetlenségének növekvő érzése. A vallás hagyományos formája is nagy változáson ment át: pluralista gondolkodás, a tekintélyek megingása, tiltakozás a szabályok ellen. Az Egyház elsősorban az alapközösségekben (egyházközség) éli meg önmagát. A művelődés és nevelés terén valóságos robbanásnak vagyunk tanúi minden szinten, amely mindenestül kérdésessé teszi az eddigi nevelési rendszert. A kultúra eddig egyes osztályok kiváltsága volt, most mélyreható demokratizálódáson megy át. Terjedése a tömegkommunikációs eszközökön át hallatlan arányokat ölt. Tartalmilag erjed: humán jellegűből természettudományossá és technikaivá alakul, erősen dogma-ellenes és hagyomány-ellenes jelleggel. A nevelés tömegekre terjed ki, de a kultúra közvetítésének már nem kizárólagos, csak egyik módja. A nevelő ma már képtelen lépést tartani a roppant tudásanyaggal, így elvesztette régi tekintélyét, még kevésbé tarthat igényt „atyai“ tekintélyre. A tanítvány engedelmes és többé-kevésbé passzív felvevőből egyre inkább aktív tájékozódóvá, munkatárssá, sőt kontesztálóvá válik. Az iskolázási rendszerek és beruházások nem tartanak lépést a kultúra haladásával. Gyakran csak kvantitatív szempontokat vesznek figyelembe. Nem egyszer kiszakítják az embereket természetes közösségükből, ahelyett, hogy a maguk körében tennék nekik lehetővé a működést. A nevelési intézmények, amelyek túlnyomó többségükben az ifjúságot fogadják be, még jobban kiélezik a nemzedékek közti ellentéteket, A fiatalok egyrésze azt állítja, hogy a felnőttek a neveléssel csak a fennálló rendszer eszközeivé akarják tenni őket. Terjed egy kultúraellenes, utilitarizmus-ellenes áramlat az ifjak között, amely az ingyenesre, a belső kifejezésre, a képzeletvilágra, a teremtő mozzanatra helyezi a súlyt. Mindezek a változások, veszélyek és igények sürgetően követelik a nevelés teljes újraértékelését. — Míg a fejlett nyugati országokat ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják, az emberiség nagy tömegei ma is tudatlanságban sínylődnek. Iskolázásuk mindeddig passzív, formalista módon történt, s inkább az adott társadalmi szerkezetbe való beilleszkedést célozta,

37