Szolgálat 12. (1971)

Tanulmányok - Sántha Máté: Világiak az erjedő Egyházban

dók óta papok, sőt szerzetesek megfogalmazta „aszketikus ideál" modellje, így a kereszténység elválik a világtól, kihátrál a világból, elveszíti a világot. Ma viszont, ezt a veszélyt elkerülendő, hanyatt-homlok belezuhantunk a másikba: az „elkötelezett“ keresztény egész lényével a világ alakítására törekszik, közben pedig maga is szem elől téveszti vallásának transzcendens oldalát, és nem lát benne mást, mint földi problémák megoldásának eszközét. A cél természetesen az egyensúly: evilági és istengyermeki hivatásunk egységes megvalósítása.

2) Az eszközök viszonylagos értéke. Eszköz itt mindaz, ami a lelkiség kialakítására szolgál. Ha eszköz, akkor annyiban kell használni, amennyiben a célra való; de annyiban ki is kell használni! Ebből az egyszerű alapelvből gyakorlatban sok meglepő dolog következhet. Pl. az, hogy a munkahelyén és otthon helytálló világi esetleg nem tudja beépíteni napirendjébe a hétköznapi szentmisét és szentáldozást (az Oltáriszentség is „eszköz", ha a legfölségesebb is!) — vagy ellenkezőleg az, hogy az elmélkedés valamilyen formában a világinak is szerves napi szükségletévé válik. De következik az is, hogy a világban élő ember lelkiélete sajátosan „evilági“ elemekből is táplálkozik, akár a szerzetesé rendjének szokásaiból, kirándulástól vagy újságolvasástól filmig és zenéig.

3) Hivatásmisztika. Ezzel a kicsit gyanúsan hangzó kifejezéssel csak azt akarjuk mondani: a világi keresztény munkájának, az ún. állapotbeli kötelességek teljesítésének nem hogy csökkentenie nem szabad, hanem inkább növelnie kell a Krisztussal való egyesülés bensőségét.5 Ha meggondoljuk, hogy eddig a legtöbb, amire a törekvő világi eljutott, az a tudat volt, hogy a reggeli jószándék megszenteli a napot, ha közben sajnos foglalatosságai „el is vonják figyelmét" Istenről, akkor megértjük: a fejlődési lehetőség szinte beláthatatlan.

4) Kölcsönös segítés. A mai fokozódó közösségigény keresztény és lelki formája ez. A közös feladatok és érdekek felismerésével járó összetartás és a segítő szeretet testvéri készsége. A családi élet nyitottsága, a családok sejtszerű összefonódása. A fejlődést egyénileg is, elvileg is nagyon segíti az egyszerű és magától adódó tapasztalatcsere, a józan tanács, a meggondolásra ösztökélő problémafölvetés, s nem utolsó sorban kiforrott egyéniségek keresetlen tanúságtétele, szóban és írásban is. Ilyenek pedig hálistennek szép számban akadnak.

TANÜSÁGTÉTEL HITBEN ÉS SZERETETBEN

Belülről kifelé haladva elérkezünk így a világi hivő központi feladatához^ amelyet a Zsinat részletesen kifejtett. A laikus részese Krisztus papi, prófétai és királyi tisztének, az Egyház üdvözítő küldetésének. Jelenlétével, munkájával, tanúságtételével szenteli meg a világot, és ugyanakkor önmagát

18