Szolgálat 12. (1971)
Halottaink - Két bencés halott: Szalay Semjén, Pápai Nárcisz (I. M.)
„kis" műtétre. 1970 júniusában, majd 1971 márciusában gyomorvérzéssel ismét bekerült. Ezekben az években legkedvesebb elmélkedése és imádsága a keresztét volt. Saját kérésére ismét megoperálták márc. 17-én. A műtét sikerült, de néhány nap múlva a belső varrat engedett, s a gyomorcsonk levált. Szenvedése közben sokszor mondta: „Nem baj!" Ha kérdezték, hogy van, ez az egy válasza volt: jól, jól! Mikor hírül vitték neki, hogy a nővérek sokat imádkoznak érte, végrendelet- szerűen ezt felelte: „Legyenek jók.“ Egy látogatójának pedig: „Csak a szeretet számít!“ A nővérek utoljára április első csütörtökén látogatták meg. Ekkor fölemelte fejét és minden erejét összeszedve ezeket mondta: „Komoly dolgokat meggondoltam, mindent elfogadtam, mindent aláhúztam, egy a fontos (ekkor egyik paptársa nevét mondta), hogy meggyógyuljon, aki betegebb, mint én.“ Teljes öntudattal, utolsó percéig a szentírási szövegekre és a nővér imáira figyelve halt meg ápr. 3-án este. Nagycsütörtökön temették el Verőcén, kedves nővérei közé. Ezüstmiséjét már az örök Főpappal ünnepelte. Confrater KÉT BENCÉS HALOTT SZALAY SEMJÉN 1898. jan. 20-én született. Beöltözése 1914. aug. 6-án, szentelése 1921. jún. 29-én volt. Tanárkodott Kőszegen és Pápán, majd 1929-től falusi lelkész. 1942-ben visszakerült gimnáziumi munkára: Pápán, majd Esztergomban tanított. Az államosítás után 1951-ig az esztergomi kisszeminárium tanára lett, majd ennek megszűnése után általános iskolában tanított Magyaróvárott és Máriakálnokon, egészen 1962-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Azóta Györszentmárton községben élt rokonainál, de készségesen segédkezett a kistemplom lelkipásztori munkájában, főleg a gyóntatásban. 1971 februárjában kórházba került: kiderült, hogy szívinfarktus volt, amelyet lábon hordott ki. Hatheti kórházi kezelés után hazajött, de már nem tudott megerősödni. Készült a halálra, ezt többször emlegette. Készült aranymiséjére is, júl. 4-én akarta elmondani. Az Úristen másként határozott: pappászentelésének 50. évfordulóján, jún. 29-én misére készülődve szobájában összeesett, s mire rátaláltak, halott volt. A legnagyobb rendben hátrahagyott iratai is mutatják, hogy ha hirtelen is húnyt el, de nem készületlenül. A községi temetőben nyugszik, szülei sírja mellett. PÁPAI NÁRCISZ 1904. nov. 22-én született, beöltözött 1923. aug. 15-én, pappá szentelték 1929. jún. 29-én. Kiváló matematikus volt, ezért 1929. szept. végén a főiskolára került tanárnak. 1933-től Győrben tanított egészen 1966-ig, ekkor is csak egészségi állapotának megromlása miatt került nyugalomba Pannonhalmára. Munkás természete itt sem hagyta teljesen nyugodni: elvállalta a főszámvevőséget, előkészítette a növendékeket matematikából az egyetemi felvételre, másokat is segített nagy tanári tudásával. 1969 novemberében azonban már minden komolyabb szellemi munkát abba kellett hagynia — nem kis szomorúságára. Ettől kezdve a Szociális Otthon gondozottjaként élt, egyre gyengülő szívvel és idegekkel. Rövid agónia után húnyt el 1971. júl. 10-én, arcán a lelki békének és kiegyensúlyozottságnak mindenkit vigasztaló jeleivel. A győri bencés templom kriptájába temették: az egész templomot betöltő gyászoló tömeg már számával is kifejezte megbecsülését. És ezt igazán kiérdemelte tanító-nevelő munkásságával. Teljesen ennek élt. Óráit gondosan tartotta, alaposan készült. Nemcsak a gimnáziumban tanított, hanem egész éven át, főleg az iskolai szünetek idején egyetemi, főiskolai felvételre készítette elő a fiatalokat. Előkészítő előadásaira nemcsak diákjai, hanem a többi intézet növendékei közül is többen eljártak. Nevelési elvei közt első helyet foglalt el a kötelességteljesítésre való szoktatás. Óráin rendet, fegyelmet tartott. Legfőbb pedagógus-erénye volt a szeretet, megértés, segíteni-akarás. Le tudott ereszkedni a diákiélekhez. Segítette ebben kiváló humorérzéke. — Nevelésének másik területe volt a templom. A gyóntatáson kívül szívesen vállalkozott diákok számára szentbeszédek tartására. Egész magatartásán a szentbenedeki mérséklet (discretio) tükröződött, (gy értjük meg a halálában is megmutatkozó lelki békességet. — R. I. P. j m 107
