Szolgálat 11. (1971)
Kifejező liturgia
Kifejező liturgia A II. Vatikáni Zsinat hajnalán nagy mozgalom indult a kifejező liturgia érdekében. Néhány évvel ezelőtt ez a mozgalom olyan volt, mint egy kicsiny patak, fürge, tiszta és frissvizű, de szűk partoktól határolt. Ma inkább hatalmas folyam, amely végighömpölyög az ország vidékein és életet visz az egykori sivatagba. Isten nem feledkezett el népéről: új imádságaink vannak, új énekeink és új ünnepeink — allein ja! Persze akadnak ellentmondó hangok is a közösségben, de általában Isten népe az új kezdeményezésekre mind zengőbb amen-nel válaszol. Templomaink, otthonaink, sőt a mezők és erdők, a völgyek és hegyek visszhangzanak a zarándokok ünnepi istentiszteleteitől. Zarándokok vagyunk, igen — de mégse vándoroljunk állandóan. Ne is ünnepeljünk szünet nélkül. A kelleténél nagyobb gyakoriság ne vegye el az ünnep ízét. A mértéktelen éneklés ne ölje meg az örömöt. A jó zarándokok tudják: van ideje a vonulásnak és van ideje a pihenésnek. Van ideje az éneknek és van ideje annak, hogy a bensőnkben fölhangzó hangokra hallgassunk. Egy ilyen nyugodt pillanatban gondolkodjunk el azon, mi is igazából az a kifejező liturgia. A liturgiának számos meghatározása van. Egyik sem teljes, de sok elég jó ahhoz, hogy hozzájáruljon teljesebb megértéséhez. Egy jellemző vonás azonban kiemelkedik a meghatározásokban. A liturgia annak a láthatatlan szövetségnek látható jeleit tartalmazza, amelyet Isten kötött népével. Jelek ezek, nem csodák; közönséges dolgok és események a vallásos szertartás különleges összefüggésében. A hívők gyülekezetében egyszerű emberi szavak és gesztusok, a megmosás és meg- kenés ténye, adott és elfogadott ígéretek, kenyérből és borból álló egyszerű étkezés örök jelentőségű üdvözítő cselekménnyé válnak. Az anyagi dolgok leple alatt isteni erő dolgozik üdvösségünkön — ez a gondolat gyakran előfordul a korai keresztény századokban. Kifejező liturgia tehát a jelek teljes érvényrejutását jelenti: jelentésük van, és közlik is azt. A keresztségnek, hogy ez a teljessége meglegyen, érzésünk szerint valódi lemosásnak kellene lennie: a régi embert temessük el a vízben, hogy az új kiemelkedhessék belőle. Ezt a szimbolikát Szent Pál igen nagyra értékelte. A régi keresztelőkápolnákat Rómában éppen ezért építették. Továbbá az eucharisztikus lakomán átváltoztatott kenyér legyen kenyér, nem valami vékony ostya, amit senkisem nevezhet ételnek. A borral nincs probléma. Nem sikerült elrontanunk természetes alakját. De az étkezés megint étkezés legyen; az egész közösség ossza meg Isten asztalát. A többi szentségnél és minden liturgikus ünnepnél is erőteljes és világos jeleket kívánunk, 4 49
