Szolgálat 11. (1971)
Hogy fölfedezze a jelenlétet, kísérje figyelemmel a folyamatot
közösségre és vele is marad, akkor magának ennek a közösségnek jelnek kell lennie: a jelen való Lélek jelének. Ha nincs így, ugyan mit csinál köztünk Isten Lelke? Elveszítette-e hatalmát az ember szívének átalakítására? A Lélek itt van és az Egyház az ő jelenlétének jele. Egyedülálló jellegű jel. Hogy megértsük a jelet, beszéljünk arról a jelenlétről, amit jelképez. Egy személy dinamikus jelenléte ez, aki gyógyítja, megváltja és megszenteli a közösséget. A keresztény nép kellős közepén roppant dráma játszódik le. Fény hatol a sötétségbe és a kettő összeütközik. Isten magva földbe kerül, s aztán küszködve próbál gyökeret verni a sziklán, gyom között, meg a jó földben is. A kovászt belekeverik a tésztába és az erjedés erői úrrá lesznek. Ez a jelenlét aktív; átalakítja a közösséget. Folyamat megy végbe, amelynek kezdete és vége ellentétes. Az ilyen aktivitás jele nem lehet valami égből-pottyant, világos vonalú, emberkéz-nem-érintette szentkép. Az egyedüli adekvát jel a dráma teljes kifejlése lehet, sok szereplővel, akik az átalakulás minden fázisát képviselik. Az Egyház olyan jel, amely nyugtalanságból, küzdelemből, erjedésből áll. Isten kegyelme hozta e világba, ez a minden koron át gyógyító, megváltó és megszentelő kegyelem. Ha mindez nem volna meg, a jel félrevezető lenne. Minél többet elmélkedünk az Evangéliumon, annál inkább támogat bennünket, hogy így értelmezzük Isten jelenlétének jelét. Amikor a fogságban ülő Keresztelő János követeket küldött Jézushoz azzal a kérdéssel: ő-e a Messiás, Jézus azt felelte: „Menjetek vissza és mondjátok meg Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot és boldog az, aki bennem meg nem botránkozik“ (Lk 7, 22-23). Jézus egy átalakulási folyamatra hivatkozik: vagyis egy új jelenlét jelére. Nem csoda, hogy Jézus társaságában elvárhatjuk a sánták, a vakok, sőt a halottak jelenlétét. Nélkülük nem láthatnánk, mire képes ténylegesen Isten roppant hatalma. Ugyanez a modell ismétlődik meg a Tizenkettő csoportjában. Nekik, az első meghívottaknak hosszú utat kellett megtenniök, míg megértették az Ország lelki természetét. Bőségesen megmutatták, milyen értetlenek. Nincs-e átalakulás Zebedeus fiaiban és mindenekelőtt Péterben? Ez a folyamat egy hatalmas jelenlét világos jele. A kegyes prédikátor persze nem fogja fel a jelet, ő csak Jézus gyengéd jóságát és erejét látja. Azt tételezi fel, hogy körülötte mindenki olyan volt, mint ő. A radikális reformátor szemét a Tizenkettőre szögezi, amint a szenvedés előestéjén szaladva mentik a bőrüket; és kijelenti, hogy csak ezt lehet látni. Egyik sem tudja, mi alkotja a jelet. Mindkettő téved. » 23
