Szolgálat 11. (1971)
A reményről
A reményről Néhány éven át az Isten halála-teológia árnyékában éltünk. Szélső formájában nem is teologizálás volt ez, hiszen nem Isten titkainak megértését kereste; inkább kétségbe vonta történelmünkben megnyilvánuló hatalmas tetteit. Nekünk, a keresztény közösségnek kínos élmény volt meghallgatni mindezt. Semmi kétség, nagyon sokat tanultunk ezektől a szerzőktől azon a téren, hogy milyen kudarcokat vallottunk nyelvi kifejezésben, kritikai kutatásban, naiv hiedelmekben; de mikor elértek radikális végkövetkeztetéseikhez, a hivő szíve megfagyott. Most fölváltja ezt a színen a remény teológiája. Igazán új évszak kezdete ez. A tavasz melege és ígérete él benne. Ébredésében hívás hangzik felénk: ünnepeljük az élet Urát örvendező, játékos önfeledt- séggel. A remény fölmelegíti a szívet. Az ember nem tud jövő nélkül élni. Csak a jelenre összpontosítani magunkat embertelen dolog. Szükségünk van álmodozásra. Az ember álma és jelene közti feszültség életadó erővé válik; ebből az erőből új világok születnek. A keresztényeknek minden bizonnyal megvan az álmuk, elérhetetlen és lehetetlen álom: szüntelenül ünnepet ülni, az élet ünnepét, egy örökkévalóságon át, Annak társaságában, aki az egyedüli életadó. Az álom szilárd alapja Isten hűsége, aki megígérte nekünk az ő Országát. Inkább az ő álma ez, mint a mienk: ő akarja, hogy az élet ünnepét üljük vele. A hűségébe vetett bizalom kiemel bennünket a jelen világ szomorúságaiból és kétségbeeséséből. Van jövőnk: tudunk remélni. És remélni annyi, mint élni. A remény bontakozó új teológiája elmondja mindezt és még sokkal többet. Sokat küszködik a filozófiai megalapozással. De gyújtópontja az úr jövetelének, Országa elérkezésének várása, és az a kötelességünk, hogy előkészítsük erre a földet, kivéve részünket minden jövőépítő és jövőalakító igaz erőfeszítésből. A remény társképzete benne egyértelműen a jövő. De a keresztény reménynek van egy másik oldala is, amit a remény új teológiája nem emel ki elég meggyőzően. Remény nemcsak egy jövendő adomány várásából fakad, hanem a jelenlegi birtoklás biztonságából is. A keresztények remélnek az űr eljövetelében; de az űr máris velük van. A keresztények várják az Országot; de az Ország már itt van köztük. Ez paradoxon, semmi kétség. De a reménynek ez a másik oldala — az, hogy a jelenlegi birtokláson alapul — éppen olyan fontos, mint az, hogy a jövendő várására alapozzuk. Krisztusnak a halálon aratott győzelme az időn aratott diadal is 18
