Szolgálat 10. (1971)
Eszmék és események - Teológiai aggiornamento Magyarországon
toli zsinaton is. Ma, midőn képzettségük és erkölcsi követelményeik magasabbak, mint az apostoli idők és sok évszázad püspökeié, a püspökök határoznak róluk — nélkülük. Igaz, az újonnan bevezetett tanácsok hoznak némi enyhülést, de ne higgyük, hogy a jogok hiánya mellőzhető szempont. Ma pl. a plébánosok helyzete is labilissá vált, az elmozdíthatatlanság, mint a nép képviseletének utolsó maradványa is megszűnőben van. Ha a papság elveszti népi begyökerezettségét, mi fogja egy brahminista kaszt-jellegnek útját állani? Vagy akár egy buddhisztikus szerzetesi rendszernek? A papság krízisének tehát, mely nyugaton feltűnőbben jelentkezik, mint nálunk, nagyon reális indítóokai vannak, melyeket alig lehet csupán aszketi- kus alapokon megoldani. Ne feledjük, hogy a nagy lelki reformátorok sem maradtak pusztán spirituális síkon, hanem nagyon gyakorlati szabályokat és külső rendet is adtak követőiknek. Még fontosabb ez az Egyházban, amely kell hogy a „legrendezettebb társaság“ legyen. Ratzinger fejtegetései nagyon szépek, de vajon a papi hivatal egyedül az apostoli küldetésből folyik-e? Nem egyszersmind a keresztény nép képviseletéből is? Hisz Sz. Pál szerint áll ez még a főpapi tisztre is (Zsid. 5,1-4). Szerény véleményem szerint az elkövetkező püspöki szinodus aligha lesz abban a helyzetben, hogy mindezekre a folyóiratuk cikkeiben is ismertetett nehézségekre kielégítő megoldást találjon, vagy hogy akár a cölibátus enyhítése, vagy a vita communis általánosabbá tétele elcsitítaná az elégedetlenséget. Az a benyomásom, hogy sok vajúdás és próbálkozás után csak a papság anyagi helyzetének, jogállásának egyöntetű, a népi gyökerekig leható és azokat megerősítő szabályozása — esetleg egy újabb zsinat által — hozhat megnyugtató és gyümölcsöző megoldást. Külföldi hozzászólások Megragadott „A pap Istene“ c. tanulmány. Valóban minekünk papoknak is a magunk Isten-fogalmát, cum grano salis, bizonyos mértékig „mítosztala- nítani“ kellene, tudásunkat filozófiailag s teológiailag állandóan bővítve, s ezenfelül imaéletünket mélyítve. (Szlovenszkói lelkipásztor) A legnagyobb oka erőtlenségünknek az, hogy mindenki egyedül, saját kis elgondolása szerint küszködik. Nincs egyetemes terv és szükséges összefogás. Ebben látom az emigráció problémáját is. összefogással mit lehetne elérni — de mindenki úgy el van merülve a maga kis ügyébe, hogy nem is ér rá még a saját elgondolását sem ismertetni, nem hogy másoktól tanulni vagy gondolatot kicserélni. Pedig annyi sok jó gondolat, ötlet, meglátás és annyi homály van elszórtan, hogy rengeteget lehetne tenrii összefogással. (B. J. Toronto, Kanada) 94
