Szolgálat 10. (1971)
Az egyház szava - A papi életben Isten az első! (VI. Pál)
merünk — tanulással, tudománnyal, gyakorlattal — adja azt a benyomást, azt az élményt, hogy éjszakai világban élünk, kétes, ismeretlen, titokzatos, néma, sőt talán ellenséges, talán hiábavaló, talán értelmetlen világban. Nos hát: világosságra van szükségünk, — világosságra az élethez. Az igazi világosságra. Aki azt mondta: „Én vagyok a világ világossága“ (vő. Jn 8,12; 12,46; és 1,5, 9,13,19, stb.). Jézus ez, akit Jeruzsálembe való bevonulása pillanatában nyilvánosan elismertek Krisztusnak, azaz Messiásnak. A jelenlevő ifjúság és gyerekek úgy köszöntötték, éltették, mint a történelem igazi Prófétáját, mint Isten küldöttét, mint az emberi nem Pásztorát, mint a legfőbb igazságok egyedüli, jóságos Mesterét, mint a mennyek országának Alapítóját, mint a világ Megváltóját. Értitek? Akkor hát két következtetés: Nektek, ittlevő fiataloknak, kisfiúknak, kislányoknak is el kell ismernetek Jézus Krisztust életetek igazi lelki vezérének. Ma úgy mondanánk: korunk erkölcsi „leader“-jének. Emeljétek hát magasra feléje pálmáitokat, békés olajágaitokat, és zengjetek himnuszt Neki: Hozsanna! Éljen! Mi Téged választottunk, Krisztus Jézus! És a másik következtetés: Ne feledjétek: most rajtatok a sor, ennek az új nemzedéknek fiain, hogy elismertessétek öt magatok körül, — elismertessétek modern világunkban, amely annyira rászorul és rászolgál az igazi világosságra, s magában ebben a mi Rómánkban, igazi Krisztusát, Messiását, Jézust! Rajtatok a sor, mai fiatalok, hogy megújítsátok, hogy ma kifejlesszétek a messiási csodát, amelyet a tegnapi katolikus ifjúság kezdett el. Mi ez? Átmenet a passzív szokáskereszténységből az öntudatos és aktív kereszténységbe; átmenet a félénk, tehetetlen kereszténységből a bátor, küzdő kereszténységbe; az individualista, szétforgácsolódott kereszténységből a közösségi, egymással összefogó kereszténységbe; a mások szükségei és a társadalmi kötelességek iránt közönyös és érzéketlen kereszténységből a testvéri kereszténységbe, amely elkötelezi magát a leggyengébbek és leginkább rászorulók érdekében. Bátorság! Rajtatok a sor! A mi szerető apostoli áldásunkkal. A PAPI ÉLETBEN ISTEN AZ ELSŐ (A Szentatyának a szaleziánus újmisésekhez intézett beszédéből, ápr. 4.) Bizonyára tudni vágytok, mit vár ma tőletek az Egyház, hogy teljesen, hatékonyan és hitelesen megvalósíthassátok életetekben önmagatok maradéktalan átadását az Úrnak és a lelkeknek. Úgy érezzük, azzal kell válaszolnunk, hogy emlékeztetünk benneteket az Úr Jézusnak apostolaihoz intézett szavaira az utolsó vacsorán: „Maradjatok szeretetemben“ (Jn 15,9). Ez a felszólítás fejezi ki azt a'legnagyobbat, amit az Úr papjaitól elvár. íme tehát a jelszó, amit rátok bízunk: ápoljátok, drága 78
