Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai

cialista hitleri Németországból visszahúzódott Svájc biztonságába, addig Bonhoeffer mesterének elveit követve felvette a harcot a német diktátor antikrisztusi rendszere ellen. És amikor bátor kiállásának áldozata lett, a náci börtönben írott leveleiben szembefordult Barth teológiájának egyik alaptételével: a keresztény hit nem lehet a modern ember számára egyszerűen az isteni kinyilatkoztatás passzív elfogadása. Ez a modern ember megtanulta világi életét berendezni Isten nélkül. Felnőttek lettünk és nincs többé szükségünk Istentől kiutalt mankókra. Megtanultunk saját lábunkon állni. Életünk elvilágiasodott. Isten nem lehet többé hézagpótló, emberi szükségleteink Istene (Gott der Lücken). Ha van Isten, akkor az ő valósága nem még nem ismert jelenségek réseit tölti be. Ha van Isten, akkor nem végső kétségbeesésünk vigasztalója. Ha van Isten, itt van közöttünk: „Eine Transzendenz in unserer Mitte“. Egy pár nappal kivégzése előtt így ír a börtönből: „Ha résztveszünk ennek a világnak problémáiban, szenvedéseiben, akkor egyszersmind résztveszünk Krisztus szenvedéseiben is, aki értünk emberré lett, aki egy lett a mi történelmünkkel. A modern teológiának el kell fogadnia a vallásnélküli világot. Azt a világot, amellyel Isten azonosította magát Jézus Krisztusban."

A „vallásnélküli kereszténység“ fogalmát Bonhoeffer vetette az új generáció köztudatába. Maga a gondolat nem eredeti. Hiszen Barth is elvetette az emberi vallást, amely éppenúgy megváltásra szorul, mint maga az ember. De Bonhoeffer más okból veti el a vallást, minth Barth. Ö ugyanis elismeri a vallással szemben a modern ember történelmi vívmányait. És ez a történelem nem vallásos, hanem teljesen elvilágiasodott. Lehet-e ennél merészebb meggyőződést találnunk valakiben, akit éppen az emberi történelem esztelen- sége tört kerékbe? Akkor írta Bonhoeffer ezeket a szavakat, amikor éppen találkozófélben volt a kereszténység Istenével — a halálban.

Bonhoeffer vallás nélküli kereszténysége azonban a fiatal generáció gondolatvilágában Isten nélküli kereszténységgé változott. Ezt az új teológiai irányt pragmatikusnak nevezem. Pragmatista azért, mert nem foglalkoztatja az emberi lét személyes értelme, inkább beleveti magát ebbe a jelen világba, ennek fejlődésébe és jobbulásába, ennek a világnak jövőjét építi. Ismeretelmélete hasonló a mai természettudomány felfogásához: az igazság csak az, amit tapasztalni, igazolni (verifikálni) lehet, az érték csak az, ami hasznos a jövő építésére. Ebben az igazság- és értékrendben az Isten szónak nincs sok értelme, és még a keresztény hit számára is fölösleges.

P. van Buren ezt a felfogást hirdeti „Az Evangélium evilági értelme“ c. művében. Ebben átveszi a korunkbeli brit logikai pozitivizmus alapelvét: csak azoknak a szavaknak van nyelvünkben helye, amelyek a tapasztalatban fölfoghatok (verifikálhatok), vagy amelyek valami más hasznos nyelvi funkciót töltenek be. Az „Isten“ szó nem esik ebbe a kategóriába. Csak egyetlenegy összefüggésben használhatnánk: ha ezzel valahogyan ki tudjuk

66