Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai

valóság tud támpontot adni arra, hogy kijussunk ennek bűvköréből. De ez a feltétel még csak kérdés, és csak annyi biztos, hogy ez a kérdés elkerülhetetlen. Az igazi biztonság csak akkor kerül közelebb hozzánk, ha megtanulunk hallgatni ennek az Istennek sokszor furcsa, mitikus hangnemben folytatott beszédére életünkben. A kérdéshez így hozzájárul a hit, ami tartalmat ad ennek a végső emberi lehetőségnek.

Nagyjából ezen az úton jár P . Tillich, a német származású amerikai teológus is. Mint a két világháború utáni generáció gyermeke abból indul ki, hogy a modern ember nem találja létének értelmét. Tudja, hogy ebben nem segíti a modern természettudományos gondolkozás. Mégis életének végső érdeke (ultimate concern) az, hogy ezt az értelmet valahogy megtalálja. De ebben a törekvésben belátja, hogy léte és ennek minden struktúrája értelmetlen, élete nem autentikus és állandóan az emberi lét egymásnak ellentmondó pólusai között mozog. Fél attól, hogy elvész az emberi tömeg útvesztőjében, — és mégis fél ebből a tömegből kiválni. Fél élni és ugyanakkor fél a haláltól. Fél a történelmi sors kényszerítő eseményeitől és tudja, hogy szabadon részt kell vennie ebben a történelemben. Mindezek ellenére élni akar. Ezt pedig csak úgy teheti meg, hogy bátran és szabadon vállalja értelmetlennek látszó létét (courage to be). És ebben a bátor és szabad életigenlő aktusban nyílik ki szelleme az Isten előtt. Ezen a ponton Tillich egy lépéssel tovább megy, mint Bultmann. A szabadulás az emberi lét kétértelműségéből csak úgy lehetséges, ha az Isten maga a Lét (Being Itself); ha az Isten minden élet és minden létező forrása, aki mégis minden lét felett áll. Az emberi lét és az isteni lét között nincs igazi kontaktus. Isten léte egészen más, mint a mi létünk, olyannyira, hogy még az is félrevezető lenne, ha azt állítanánk, hogy Ö létezik. Csak valóságát tudja állítani bátor életigenlésünk, és mindaz, amit erről a valóságról kimondunk, nem más, mint szimbólum — jel, ami Istenre mutat — a Létre önmagára.

Amint látjuk, az egzisztencialista istenkeresés csak emberi létünk végletes kérdéseit hangsúlyozza, amire a kifejezett istenhit mítosza (Bultmann) vagy szimbólumai (Tillich) válaszolnak. Hinni az Isten létében nem a következtetés, hanem a bátor és szabad, sokszor vak életigenlés műve.

(A PERSZONALISTA ISTENKERESÉS ÚTJAI: M. BUBER ÉS E. BRUNNER)

Az egzisztencialista istenkeresést végeredményben S. Kierkegaard alapvető hozzállása befolyásolta. A dán gondolkozó érzésvilága már feltűnt Barth rendszerében is. Kierkegaard hangsúlyozta az Isten és ember közötti szakadékot: csak az Isten emberszeretete tudja áthidalni ezt. Barth, Bultmann és Tillich szintén tudatában van ennek a szakadéknak. De hangsúlyozzák, hogy az ember is tehet lépéseket arra, hogy átjusson az emberi lét partjáról Isten biztonságának világába. Bultmann és Tillich azonban az irracionálisban hagyja az ember törekvését Isten felé. Nem próbálják kifejteni, mi ennek a szabad és bátor vállalkozásnak az igazi struktúrája.

63