Szolgálat 10. (1971)
Tanulmányok - Horváth Árpád: A nyugtalan fiatalság
bernek számít. így növekszik a „tekintélye“ is a világban. Sok fiatal titokzatos, háttérben meghúzódó „szürke eminenciások" hatalmi mesterkedését látja ebben. Mert a fogyasztó társadalom láthatatlan, hatalmas funkcionáriusa a szerzésösztön felkorbácsolásával a vásárló emberen keresztül saját embertelen létét reprodukálja. S ezt a célt szolgálják nemcsak az intézmények, nemcsak a beteges mértékű reklámhadjárat, hanem a tudomány és a technika számos vívmánya is. Nem csoda, hogy a fiatalok leikébe óvatos bizalmatlanság lopakodott be a tudománnyal és a technológiával szemben is. Az előző nemzedékek racionalista és pozitivista tudományhitét a fiatalok nem osztják. Számukra egy irracionális művészi kőhalmaz, az ellentétek spontán értelmetlensége többet jelent, mint egy tökéletesen működő gép. A nemzetközi munkapiacokon rendkívül keresett csak-egy-dologra-specializált szakember a fiatalok szemében csupán szakbarbár. A hangsúly a szó második felén van. És a diák tanára szemébe vágja, hogy nem ember, mert csak a szakmáját tudja. Az éles kritika mélyén az a nem egészen indokolatlan feltevés lappang, hogy az ilyen ember egyoldalú, egydimenziójú emberré lesz. Ezáltal elveszti társadalmi-emberi látókörét, kritikai érzékét, egyszóval személyi teljességét, és a technika urainak szolgájává válik. Ehhez kapcsolódik még az a szomorú tény is, hogy jóllehet a technika az ember életét megkönnyítette, ugyanakkor dualisztikus ellentétet teremtett. Drasztikusan igazolják ezt a gyárak: miközben jólétet hoznak létre, megsemmisítik a természetes emberi környezetet. Az élet, a megújuló tiszta élet legközvetlenebb tolmácsolói, az erdők, a folyók, a mezők és a levegő az élet temetőivé válnak. Az ismét a természet felé forduló fiatal vádlóan kérdezi meg tudós apját: mit ér a te tudományod és technikád? Hol és hogyan fog élni az unokád? Amit ti akartatok, felnőtt nemzedék, a jólétet, azt elértétek — a ti földtekéteken. És a jövő? Paradox világ. A fejlett ipari társadalom fényes, pazar modernségéből az elmúlás réme terpeszkedik a világra. A felnőttek mániákus vásárlási szenvedéllyel terelik el gondolataikat. A reklámok igazolják ezt. Élj, élj, vegyél, vegyél — amíg lehet. A fiatalság esztelennek, irreálisnak tűnő agresszivitással válaszol. S állandóan növekszik azok száma, akik a csalódottságból és saját eszméik jelenlegi kivihetetlenségéből adódó tehetetlenségi érzés depressziója elől kábítószerekhez menekülnek. Nem is az a megdöbbentő, hogy ez a mentsváruk, hanem inkább az, hogy mi kényszeríti őket rá. Kétszáz év nagy szellemi álma volt ennek a világnak, az emberrel szembenálló létnek a hominizálása. S ma, fiatalok ajkáról ismét hangzik a lelkiismeret szava: humanizáltátok is ezt a világot? * Nehéz volna igennel válaszolni. 56
