Szolgálat 10. (1971)
Tanulmányok - Gánóczy Sándor: Az ökumenizmus mai irányai
egy református és egy katolikus teológiai tanár. Mivel Párizs nemzetközi kultúrközpont, az Intézet diákjai Afrikától Ázsiáig és Spanyolországtól Lengyelországig a legkülönbözőbb országokból verődnek össze. Sok laikus hallgató is van. Ez a sokrétűség hatalmas mértékben elősegíti az ökumenikus párbeszédet. (Maguk a tanárok is különböző származásúak: 16 francia, 3 orosz, 2 magyar7, 1-1 német, osztrák, görög, libanoni származású). A különböző nyelvterületek szerint csoportosított püspöki konferenciák egyike-másika, így pl. a német és a francia, külön ökumenikus bizottságokat hozott létre, amelyek a dialógusért különböző szinten felelősek. Teológiai és lelkipásztori tanácskozásokat, közös (Eucharisztia nélküli) istentiszteleteket, ökumenikus week-endeket, ifjúsági táborokat, plébániai akciókat szerveznek. Külön említést érdemel a Taizé-i protestáns szerzetesközösség. Bár a katolicizmushoz közelálló jellege miatt a világ protestánsainak többsége nem helyesli minden vállalkozását és teológiai megnyilatkozását, ennek a közösségnek prófétai szerepében kevesen kételkednek. Évente sokezer hivő és hitetlen fordul meg Taizében, hogy ott egy imádságos, de ugyanakkor a világ felé nyitott szellemmel ismerkedjék meg. A rendház tagjai többkevesebb időt a világ legelmaradottabb, legszegényebb vidékein töltenek aktív szociális munkával, úgyhogy szellemük a világ nagy, reális problémáinak ismeretet szerint idomul. A lelkiség, a bensőség, az egyházközötti keresés náluk harmonikusan párosul az apostoli küldetéstudattal. C) Felvetődik már most a kérdés: Milyen eredményre lehet számítani az egyházak közötti dialógus terén? Jelenleg sokan úgy vélik, hogy a dogmák kérdésében az utolsó tíz esztendő próbálkozásai nem hozták közelebb egymáshoz a tárgyalófeleket. Ez nagyrészben igaz is, ami a részlet- kérdéseket illeti. Azonban az ekkleziológia átfogó kérdéseiben nem egy megfigyelő szerint érdekes közeledésre került sor. A protestánsok inkább a katolikus hagyomány irányában fejlődtek, a katolikusok pedig egyre nagyobb teret engedtek olyan tételeknek, amelyek az ortodox, anglikán és protestáns egyházfelfogásokkal mutatnak rokonságot. A protestáns egyházak kezdettől fogva, a reformáció kora óta, inkább helyi, sőt nemzeti jellegűek voltak. Ez nem egyszer nyomasztóan hatott rájuk történelmük folyamán. Most, napjainkban a világ helyzete viszont arra készteti őket, hogy szűkebb határaikból kilépjenek és univerzális, egyetemes erőként lépjenek fel. Ezért szinte ösztönösen keresik a szövetkezést, az átfogó szervezettséget és az egységes cselekvés különböző előfeltételeit. A katolikus egyház ezzel szemben egyre inkább érzi, hogy az ő sokszázados, a római jog segítségével kiépített, centralizált egyetemessége ma, a pluralizmus korában, sokszor inkább terhet, mint előnyt jelent 30
