Szolgálat 10. (1971)
Könyvszemle - Gál Ferenc: A teremtett és megváltott ember (Szabó Ferenc)
garizálása.) Több kritikai megjegyzést tűzhetnénk az első rész fejezeteihez, amelyek vitatott filozófiai-teológiai határkérdésekről tájékoztatnak: pl. az evolúció-monogeniz- mus-eredeti bűn kérdéskomplexumáról. Szerintünk a nem szakavatott olvasó nem igen értheti meg a problémákat, hiszen a szerző a Mysterium Salutis egy-egy hosszabb tanulmányát 3-4 oldalra akarja összesűríteni. Ott van pl. a „Természetes és természetfölötti világrend“ c. fejezet: az annyira szétágazó és vitatott „natura púra“ és „természetfölötti existentiale“ fogalmait képtelenség három oldalon összefoglalni. Itt-ott szakszerűbb exegetikai vagy teológiai kitéréseket kellett volna tennie, vagy pedig nem érinteni bizonyos problémákat. Egy következő általános megjegyzésünk: Gál Ferenc a Szentírás mellett rendszeresen hivatkozik az egyházi tanító- hivatalra: de — sajnos — nem különbözteti meg világosan a kvalifikációkat. Az ugyanis világos, hogy a Denzinger egy-egy száma nem mindig ugyanolyan értékű: nem lehet ugyanúgy minősíteni a Trentói Zsinat meghatározásait, vagy a II. Vatica- num dogmatikai fejtegetéseit, mint a Mediator Dei vagy a Humani Generis k. körlevél irányelveit. Végül egy konkrét megjegyzés: szerintünk Gál igen sommásan marasztalja el Teilhard de Chardint, mondván: „ . . . a bűnt és a megváltást egyszerűen kihagyja filozófiai és teológiai világképéből“ (138. o.; vö. még 35. o.). Kétségtelen, hogy Teilhard világképének legsebezhetőbb pontja a bűn és megváltás dogmájának újraértelmezése. Ezt az értelmezést joggal bírálják a teológusok (sokszor persze nem értik helyesen); azt azonban senki sem állíthatja, hogy „egyszerűen kihagyja világképéből“ a bűnt és a megváltást. Ezek a kritikai megjegyzések egyáltalán nem akarják elvitatni Gál Ferenc szép új könyvének érdemeit. A magunk részéről inkább a második részt tartjuk sikerültnek, amely a régi és az új szerencsés szintézisével mutatja be a kegyelmi élet teológiáját. Ebben a részben sokkal bővebben merít a Szentírásból, mint a könyv első felében, összegezi mindazt, amit az újszövetségi biblikus teológia tanít a megváltott emberről: a megtérés, Krisztus közvetítő szerepe, az isteni természetben való részesedés, természet és kegyelem, megigazulás, stb. Az eretnekségeket ill. teológiai elhajlásokat is röviden jelzi, s általában a régi és új szerencsés szintézisével mutatja be a kegyelmi élet teológiáját. Flelyesen figyelmeztet pl. arra, hogy a kegyelem és szabadakarat titokzatos kapcsolatában olyan misztériumról van szó, amely meghaladja tudásunkat és a hagyományos tomista-molinista elméletek nem nyújtanak kielégítő megoldásokat. „Legföljebb megmutatják, hol van a misztérium: Isten végtelenségében és az ember végességében. A végtelen és véges lét együtt való létezése már önmagában misztérium: hogyan lehet a lét teljességén, a magától való végtelen léten kívül még teremtett, véges lét?“ (Jegyezzük meg: a kérdés ilyen — szokásos — feltevése nem vezethet semmiféle megoldáshoz, hiszen a teremtés nem a végtelen Léten kívül létezik; probléma általában onnan származik, hogy egymás mellé helyezzük Istent és a világot, a kegyelmet és a szabadságot . . .) „Még nagyobb misztérium a kettőnek együttműködése. Az emberi gondolkodás hajlandó arra, hogy a végtelen előtt semmibe vegye a végest, vagy pedig, hogy ezt a végest érthetősége miatt a végtelen helyére állítsa. A kettő együttműködésében nem szabad rész-okokat megjelölnünk: minden az embertől van és egyúttal minden az Istentől“ (230. o.). (Itt a pontosság kedvéért még hozzá kell csatolni: más-más síkon, vagyis a Végtelenben részesedő teremtmény, az Első Októl függő másodlagos ok valóban ható, cselekvő, mert Istentől függ!) A most hozott idézet és hozzáfűzött megjegyzésünk azt akarja érzékeltetni, hogy Gál Ferenc szerencsésen szituálja és világítja meg a nehéz (vitatott) teológiai kérdéseket, csak néha nem eléggé kifejezett a filozófiai reflexió. Ezt a szerző szándéka és az olvasóközönségre való tekintet magyarázza. Könyve kétségkívül nagy szolgálatot tesz a papságnak és a világiaknak is a krisztusi élet teológiájának átgondolásában. Szabó Ferenc 109
