Szolgálat 9. (1971)

Eszmék és események - A zarándok pápa

Lehetetlen, hogy a ti országotok ne a misszionáriusok országa legyen. Fiatalemberek, fiatal lányok, akik most hallgattok minket, nem halljátok-e az Úr hívását, amint sürget: evezzetek ki a mélyre, menjetek a legszegényebbek szolgálatára?

A szentelési szertartás után ezrek szorongtak a székesegyház körül az utcákon, hogy lássák a pápa végső búcsúját. A tömegben ott állt egy munkásember is feleségével és kilenc gyermekével. Legkisebbik lánya egy fiatal pap vállán ülve lobogtatta apró zászlaját.

(Általános benyomások:)

A Szentatya számos Sidneyben tartott beszéde természetesen alkalmazkodott a mindenkori közönség érdeklődési köréhez és igényeihez. Mégis volt bennük egy központi gondolat: a keresztény vallás nem politika, nem közgazdaság, még csak nem is népjóléti politika. A vallás tárgya Isten és az ember, s a kettőnek Krisztus személyében való találkozása a történelem folyamán. (B. A. Santamaria cikke a News Weekly c. folyóiratban.) (Megjegyzés: a pápa útján 80 beszédet mondott!)

Látnia kellett volna, hogy négy napig mennyire keresztény lett a mi új hazánk: rádió, tévé, újság mind-mind a híreket, képeket hozta s valahogy úgy tűnt, hogy egy kicsit jobbak lettünk mindnyájan. Munkahelyemen a mellettem ülő asszonyka az egész pápai látogatást túlzásnak tartotta: a sajtó, a tévé foglalkozását az esettel feleslegesnek, stb. — Másnap már reggel odajött, bocsánatot kért, mert este látta a tévében a pápát és az valami rendkívüli hatással volt rá; szinte magával ragadta a jóság, ami belőle kiáradt. Áldásra tárt karja mintha őt érte volna el. (Dr. Tamás Gyuláné levele.)

Nagy megtiszteltetés érte Ausztráliát, hogy a pápa eljött ide. Nagyon sok programon vett részt és mindenki azon csodálkozott, hogyan bírja, hiszen már 73 éves. Csodálatos jóság áradt belőle. (Schneider Elemérné, evangélikus.)

A szélső „haladók“ csoportja az egyházban személyes élményen alapuló vallást követel. Hollandiában és az Egyesült Államokban az „egzisztenciális“ katolicizmus igényét hangoztatják és erősen kifogásolják az Egyház „tekintély! struktúráját“. Az ausztrálok számára a Pápa látogatása megválaszolta ezt a nehézséget. Személyes tekintély köré összpontosuló egzisztenciális katolicizmus — ennek élményét nyújtotta, ennek személyes feleletét adta, ennek új egységét és bizalmát öntötte belénk. Péter utódjában megtaláltuk az emberré lett Jézus Krisztus személyes tekintélyét, tekintélyt személyhez kötve, tekintélyt a szolga alakjában. Az első pápa szikla volt, amelyen Isten népe állt. Az ausztráliaiaknak az ő utóda, Pál lett az a szikla, amelynek szilárd alapjáról elindulhatunk a reményt kínáló és feladatokkal terhes jövő felé. Talán megláttuk, mit jelent valójában a pápaság, és ez elvezet Krisztus mélyebb ismeretére. Ha így van, akkor a pápa ausztráliai látogatását teljes siker koronázta, és fordulópontja történelmünknek. (Elliott.)

74