Szolgálat 9. (1971)
Tanulmányok - Szinérváry K. András: A világiak megváltozott kapcsolata a papsággal és a papokkal
és személyes kapcsolatba kerül papjával a legfontosabb helyen, az oltár előtt. Ennek természetes következménye az, hogy figyeli papját, mert amint ő maga is lényeges lelki változáson megy át, ezt várja papjától is. Különösen kettőjük személyi kapcsolatában. A régi világban a legtöbb ember papjában csak a cím, rang és méltóság megtestesítőjét látta, és a rosszakaratúak szerették fitogtatni tanulságukat annak a régi római közmondásnak hangoztatásával: „augurus augurum videt, ridet“ — a pogány papi rend tagja, ha a másikkal találkozik, nevet. Ez azt akarja mondani, hogy a papok a szemfényvesztés játékát mutatják a népnek, magukban meg nevetnek áldozatukon. A ma világi embere őszinte és mély betekintést nyerve az egyházi életbe, látja, hogy amit papja bemutat, amit prédikál és ami szerint működik, nem szemfényvesztés, hanem valóság, vérből és szellemiségből alkotott élet. így az eddig megkövetelt tisztelet és nagyrabecsülés őszinte, spontán érzéssé alakul át benne, és ráveti fényét papja társadalmi életére is. I • • •• - J A pap a társadalomban A papok élete a templomon és az ezzel kapcsolatos szolgálaton kívül minden időben izgatta a világiak fantáziáját. Ebben a kis tanulmányban szándékosan mellőzöm azoknak a világiaknak véleményét, akik kezdettől fogva elvből ellenséges érzülettel vannak a papokkal és a papsággal szemben. A dialógus ezekkel szerintem a jelenlegi körülmények között nem időszerű. A mélyen vallásosak a vonal másik végén kérdezés és kétkedés nélkül elfogadják, amit az Egyház eléjük tár. ök pillanatnyilag nem jelentenek problémát. A nagyobbik rész azokból a világiakból áll, akik az emberi értelem természetes hajlamai alapján többet, meggyőzőbbet akarnak tudni papjuk társadalmi életének problémáiról is. Tisztában vannak azzal, hogy a pap is olyan bűnös ember, mint ők, a kísértéseknek talán még fokozottabb mértékben kitéve. Különleges hivatással, különleges célokkal élni a mai úgynevezett „engedékeny társadalomban“ úgy, hogy őt magát is el ne sodorja, a papnak igen nehéz feladata. A figyelő világi ember tisztán látja ezt. Egy kis statisztikai kutatás meglepő eredményt hozott. A sorok írója száz férfit és asszonyt kérdezett meg 18 és 65 év között: helyesnek tartja-e papok aktív bekapcsolódását a társadalmi életbe? 89 megértő és támogató választ kapott. A másik kérdésre: befogadja-e egyenlő rangú társnak a társadalmi életben, a válasz ugyanolyan arányban igen volt. Sokszor volt alkalmam különböző társaságokban megfordulni, ahol a pap állandó látogató volt. Egyedülálló élménynek bizonyult látni és hallani, hogy a társaság fiatalabb tagjai a kezdeti tartózkodás után mennyire feloldódtak és szinte percek alatt magukkal egyenrangúnak ismerték el, anélkül, hogy gúnyorosakká váltak volna. Hangsúlyoznom kell az egyenrangúságot, mert a \ I 45
