Szolgálat 8. (1970)

Tanulmányok - Jean-Marie le Blond: Isten tekintélyének megtapasztalása

Hagyjuk a „leader" tekintélyének a képét. Bár ez az angol kifejezés kevésbé erőszakos ízű, mint a francia, mégis csak egy személyiség érvényesülését idézi föl a többi fölött, és ez igen vegyes elemekből áll, amelyek között nem mindig legcsekélyebb a hatalom és uralkodás szándéka. Hivatkozzunk inkább a tudósnak a maga körében vita nélkül elismert tekintélyére — nem szükséges, hogy éppen egyetemi dékán vagy Nobel-díjas legyen —, egy mesterségét értő technikus tekintélyére, aki nem szolgailag alkalmazza a gyártási szabályokat, hanem olyan jól elsajátította, mintha csak sajátmagából merítené őket; egy igen tapasztalt, szinte szemfényvesztőén ügyes munkás tekintélyére; egy öreg nagymama tekintélyére, aki sokat látott és őrzött meg emlékében anélkül, hogy megsavanyodott vagy beszűkült volna; egy fiatal menyasszony tekintélyére, aki valóban vállalta feleségi, anyai, háziasszonyi szerepét. Ki ne vette volna észre kerékasztalnál, adminisztrációs tanácskozáson vagy összejövetelen (ha nem puszta formaságból tartják), hogy egyesek, nem mindig a legjobb szónokok, nem is a legképzettebbek, hanem azok, akiknek van mondanivalójuk, másfajta figyelmet váltanak ki, mint az ilyenfajta közléseknek általában kijáró udvariasság és szabálytisztelet?

Mindezeknek a nem-hivatalos és nem-intézményes tekintélyeknek az a jellegzetességük, hogy „önmagukon belül" vannak és kényszer és megfélemlítés nélkül érvényesülnek. Amikor a többi ember elismeri őket, nem érzi úgy, hogy valami erőszaknak enged. Szabadon fedezik fel ezt a tekintélyt, s nincs közben az a benyomásuk, hogy uralomnak vetik alá magukat. Frappáns az analógia egy igazi „érték" tudomásulvételével, ahol a kényszer értelmetlen dolog lenne. (Kinek jutna például eszébe „megparancsolni“, hogy értékeljük Beethoven 3. c-moll zongoraversenyét, vagy a „Pathétique" szonátát?) Valóban, az érték lényeges vonása, hogy jelentkezésével igazolja magát, egészen egyedül, külső támasz nélkül. Például — és ez a legnagyobb példa — miért érték az igazság? Bizonyos, hogy hasznos (talán ez a legvégső ravaszság a diplomáciában?), hogy magával hozza a megismerés örömet, de „értékké" az teszi, hogy „igazság". Ez elég ahhoz, hogy „ránk kényszerítse" magát, kényszer nélkül, anélkül, hogy uralma alá hajtaná azt, aki befogadja. Kétségtelen, hogy fellázadhat valaki az igazság ellen, de ez teljességgel igazolhatatlan lázadás, a bűn misztériuma lepleződik le benne. Ez különben kivételes eset, az emberinek határán helyezkedik el; leggyakrabban az ember, többé-kevésbé tudatosan, nem akarja látni az igazságot, és így csakugyan nem is látja.

Bizonyos — tekintéllyel fel nem ruházott — emberek tekintélye, minden társadalmi helyzettől függetlenül, abból ered, hogy értékek hordozói. Nemcsak „meggyőződéseké“ (ez minden bizonnyal követelmény, de nem elegendő), hanem igazságoké. Itt különbözik mélyen az igazi tekintély a hatalomvágy kényszerétől, és szöges ellentéte az erőszakoskodásnak. Valóban: az értékek hordozóját azért tiszteljük, mert ő maga megsemmisül az érték

23