Szolgálat 8. (1970)

Tanulmányok - Cserháti József pécsi püspök: Közös felelősség a püspök és a pap szolgálatában

írtak és beszéltek, csupán egy valamire szeretném még felhívni a figyelmet. Nem elég és nem jó, ha minden kezdeményezés a püspöktől indul ki, de bajt jelenhetne az is, ha minden új törekvés és haladási tendencia kizárólag a papság részéről vetődne fel, főleg ha (a gondolatok és tervek megfelelő volta mellett is) kisebb csoportokból vagy egyesektől indulnak ki az újítások. Mindenkire sor kerülhet, még az egyesek ötleteinek megvitatására, megvalósítására is. De egészséges megvalósítások eruptív módon nem szoktak létrejönni. A megoldások keresésében mindig megengedett a forradalmi hangvétel, de ez ne legyen romboló, tiszteletlen vagy sértegető, hanem olyan tárgyilagos elindulás, amely csak így tud ritmikusan és eredményesen előrehaladni.

Papjaim közül még senkivel sem találkoztam, aki a kontesztálás hírhedtté vált két elve közül egyiket is vallaná. Ezek közül az egyik: egy céljaiban meghatározott és eszközeiben biztosított lelki közösségnek, ahol a problematikus kérdések a lelkiismeret bensejében, lelki és kegyelmi síkon dőlnek el, nincsen szüksége parancsoló tekintélyre és ennek megfelelően engedelmességre; és a másik: mindaz, ami a szabadságból jön, vagy ami nem sérti a szabadság fogalmát, eleve jó, mert a szabadság az ember lényegi vonása, legbensőbb értékmagva, és ezért szent és sérthetetlen. A szabadosság elvét „szabatosabban“ nem is lehetne megfogalmazni!

Nem szorul külön okfejtésre mindkét elv tarthatatlansága. Papjaimmal való találkozásaim alkalmával, koronákon és továbbképző kurzusokon egyre jobban az a meggyőződésem alakul ki, hogy éppen a közösen viselendő terhek és munkák vállalásában, a közös felelősség hordozásában, a szolgálni akarásban, éspedig csak a legszükségesebb anyagiakkal dotált, önzetlen szolgálatvállalással kívánnak az egyháznak papjai lenni. E papi szellem megvalósításában a legnagyobb ellenlábasnak a gazdagságot tartanók. A szegény egyházról vallott zsinati tanításnak nem szabad csak romantikus álomnak maradnia.

És ha ez mind így van, akkor az elején olvasott párbeszéd utolsó mondata igaz kívánságot fejez ki, és ez mindenkiben a nagyobb szolgálat megvalósítása és biztosítása érdekében beteljesedést kíván: hogy minden pap saját sorsa, munkája és a képességeivel való gazdálkodás kérdéseibe nyíltan és őszintén beleszólhasson, vagyis hogy a püspök és papjai között kiegyenlítéssel irányzott dialógus, párbeszéd alakulhasson ki. így oldódik fel a szabadság és engedelmesség sarkítottsága mindig magasabbra ívelő szintézisben: az igazi értéknek és a lényeges feladatok kielemzésének és megoldásának komoly emberi személyiségektől kézbe vett végrehajtásában.

10