Szolgálat 7. (1970)
24. A szentgyónás
Ha ezeket is gyónja valaki, ezek alól is föloldozást kap. Hibák, tökéletlenségek nem anyaga a föloldozásnak. Az első fontos kérdésre tehát: mikor kell gyónnunk? — könnyű a felelet: föltétien kötelezettséggel mindenkor, amikor halálos bűn terheli a lelket. Az Egyház törvénye, hogy „legalább húsvét táján“ a szentáldozással kapcsolatban, azt jelenti, hogy már nemcsak a saját bűnöm miatt, hanem az Egyház ilyen törvénye miatt is kénytelen vagyok legalább egyszer egy évben lelkemet megtisztítani. Ez tehát a legutolsó mérték. Akinek valamelyes keresztény öntudata van, jól tudja, hogy istengyermeksége halálos állapotát, s ugyanakkor Istennel teljesen elrontott viszonyát és az örök kárhozat állandó veszélyét képtelenség fönntartani szemernyi becsülettel is. A keresztény élet során egyik alapvető szabály: halálos bűn elkövetése után a lehető legrövidebb időn belül meggyónni! Jámborsági gyónások így nevezhetjük összefoglalóan azokat a gyónásokat, amelyek halálos bűn állapotán kívül történnek, tehát föltétien nem kötelezők. Ezeknek története az Egyházban sok változást mutat — természetesen fölmenő irányban. Az őskeresztények fölfogásában a bűnökkel szemben előtérben állt a bűnbánó vezeklés, tehát ennek a szentségnek is inkább a bűnbánatot megpecsételő és megkoszorúzó jellege. A századok folyamán aztán inkább előtérbe lépett Krisztus bűnbocsátó kegyelmi hatása ebben a szentségben. A jámborsági gyónásokban természetesen sajátosan is ez áll előtérben. Vagyis a szentség szentségi hatása, amely — mint láttuk — egészen különösen is a további bűnökkel szemben való megerősítésre irányul. Az öntudatos jámborsági gyónások helyes és nagyértékű indítóoka tehát ennek a szentségnek a kegyelmeivel való mindig erősebb fölvértezés. Hogy a jámborsági gyónások ezt a fontos hatást valóban elérjék, ügyelni kell a következőkre: Lelkünket ismerő lelkivezetővel beszéljük meg, milyen időközönként célszerű nekünk a szentgyónáshoz járulni. Ha nincs, aki pontosan ismeri lelkivilágunkat, akkor is érdeklődjünk gyóntatónál, mit tanácsol. Lehet ui., hogy nem veszi szívesen, vagy nem is helyesli a gyakori gyónást, s akkor csak terheljük őt. — Nem kell makacsul ragaszkodnunk a jámborsági gyónás gyakoriságának igényéhez. Mi volna, ha mindenki komolyan véve keresztény életét, föltétlenül igényelné, hogy őt legalább hetenkint gyóntassák meg? Nincs erre papi lehetőség. A jámborsági gyónások főhangsúlya tehát ne a számon, hanem a minőségen legyen. Igazi nagy gondunk legyen a minőségi gyónásra! Ehhez legfontosabb a szokásszerűség, a fölszínesség elkerülése. Végez81
