Szolgálat 7. (1970)

16. A keresztény élet valósága

hibáik, élettényeik lehetnek. Ilyesmiből is van elég a kereszténységben. Pedig lehet, hogy igen lelkiismeretesen küzd az illető személy még a kérdéses hibákkal is. Viszont megeshetik, hogy nincs is tudatában bántó félszegségeinek, hibáinak. Akit ui. időről-időre gondosan nem figyelmeztetnek, abban könnyen elhatalmasodnak a furcsa szokások. Mindezekből az következik, hogy a kereszténység lényegileg belső érték, külső tényei pedig elvegyülnek a világ konkolyai és gyomjai között. — Érthető ez, hiszen a földi kereszténység a hit és próba világa. Ezekre nézve pedig egészen megfelel az ilyen rejtett jelleg. Ne botránkozzunk meg tehát azon, hogy e földön a kereszténység nem szemkápráztató fényesség, elkülönült nagy értékvilág, hanem földi gyarlóságokban elvegyült kincs, talán nem is szem előtt lévő kincs, amelyet úgy kell megtalálni, vagy talán kiásni. (L. Krisztus példa­beszédeit a talált igazgyöngyről, a földbeásott kincsről.) A legrettenetesebb burok a bukott embertermészet, amelynek örök­lési anyagára nemzedékek erkölcsi terhe is ránehezedik valamelyes fokban. Ezt a bukottságot és terheltséget az ősi ádámi színvonalra soha, egyszerűbb tisztult és nemes színvonalra fölemelni lehetséges, de csakis hősies egyéni küzdelmekkel. A legtöbb ember és keresztény nem érez tartós kedvet erre a hősies küzdelemre. A kereszténység előbb említett tiszta elemeinek, alaperőinek tehát nemcsak minden világrajövő új egyedben kell újra és elölről kezdeniük a munkát, hanem — mégoly jól kezdve is — roppant belső gátlásokkal kell viaskodniok. Döntő pedig mindenkor a szabad jóakarat. Ezért tájékozatlan, tudatlan, a valóságról halvány sejtelemmel alig rendelkező ellenvetés a kereszténység éietalakító erejével szemben az ilyen: Az Egyház s benne a kereszténység kétezer év óta bebizonyí­totta, hogy nem képes megnevelni az emberiséget. A kétezeréves Egy­ház komolyan vette nevelői föladatát. Tudása és isteni erői is voltak hozzá. Nevelői művészetét is bemutatta azokban az egyedekben, akik szabad jóakaratukkal önként, egészen közreműködtek a nevelésben. Ezek az emberiség klasszikus jellemei. Szép számmal voltak minden­kor és vannak. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom