Szolgálat 7. (1970)
13. A keresztény élet egysége
hiányt mutat, azért elsősorban az alapmérték ismerete és betartása fontos. Ez pedig: Nem lehet sem a tenyész, sem az érzéki, sem a szellemi életet úgy élni, hogy akármelyik is, vagy éppen mind együttvéve, az isteni élet rovására (gyöngítésére, gátlására, vagy bármilyen ártalmára) legyen. Tehát a legalsó mérték az, hogy az isteni életet ne akadályozza a hármas alacsonyabb élet. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem lehet az emberbe oltott isteni élettől független tenyész, érzéki és szellemi életet élnie a megkeresztelt embernek anélkül, hogy meg ne tagadja embermivoltának legfőbb értékét, s az örök romlás veszélyébe ne döntse magát. A Sátán és maga a bűnre hajló hármas élet ennél az alsó mértéknél kísérti sokat az átlagkeresztényt: szép, erős, fejlett testi élettel; szívet kitöltő, életkedvtől duzzadó, minden boldogságot készen adó érzéki élettel; fölszabadult, független, magasröptű, autonóm, világ urává lett szellemi élettel. Nagy kísértés ez, főleg mert hamissága nem áttetsző, igaznak, emberszívhez szabottnak hangzik. A négy élet egységének felső (vagy ha megfelelőbb a kifejezés: teljes) mértéke így alakul: A kegyelmi élet céljellege uralkodóvá lett a három alacsonyabb élet fölött. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a keresztény túl van azon a problémán, hogy hármas alacsonyabb életének csupán eszközi jellege van. Készséges tehát arra nézve, hogy a kegyelmi kibontakozás nagyobb vagy kisebb mértékben veszi-e igénybe testét, érzéki és szellemi életét. Itt kapcsolódik az áldozat lelkülete. Tudjuk az élet fokozatainak törvényeiből, hogy a magasabb élet fölveszi, „asszimilálja", fölemészti az alacsonyabbat, s ebből magasabb élet elemei lesznek. Az emberben az isteni élet törvényei hasonlóak. Legalkalmasabb anyaga a testi, az érzéki és a szellemi élet, amelyeket fölemészt az isteni élet. — De mindez az „asszimiláció" csak a szabadakarat készséges fölajánlásán keresztül történhetik. Ami természetesen nem egyszerű, játszi ténye az akaratnak, annál kevésbé, mert a test, az érzéki élet és az alacsonyabb szellemi élet nem hajlamosak önmaguk föláldozására. — így áll elő a keresztény hősiesség nagy és döntő szerepe, mely a teljesértékű kegyelmi kibontakozásnak lényeges föltétele. A kereszténység ilyen értelemben a hősiesség életszemlélete és életgyakorlata. Ebből érthető, hogy valódi, élő kereszténység csak ott van, ahol megvan hősiességi alapja. (A szenttéavatásnál is legfontosabb tisztázni, hősi fokon gyakorolta-e az illető az erényeket?) Minthogy pedig a legtöbb ember húzódozik ettől, azért van a világon kevés igazán életerős és a kíváncsiaknak méltán bemutatható kereszténység. A hősiességgel kapcsolatban nem kell megereszteni a képzelet szárnyait. A keresztény hősiesség nem valami különlegesség vagy éppen 23
