Szolgálat 7. (1970)

13. A keresztény élet egysége

13. A KERESZTÉNY ÉLET EGYSÉGE

a) Probléma

Minthogy a keresztény életben az egymástól legmesszebb álló végletek találkoznak, azt gondolhatnánk, hogy ezek egysége valóban nem lehet sikerült egység. Ismerünk mi jól kisebb végleteket, amilyenek pl. hideg és meleg, öröm és szomorúság, igaz és hamis, jó és rossz, élet és halál, stb., s ezekről tudjuk, hogy nem lehet őket egységbe fogni anélkül, hogy sajátos jellegük meg ne változzék, ha pedig nem változik a sajátos jelleg, akkor nem is lesz valódi egység.

Ez a tapasztalat kísért a keresztény élet egységével kapcsolatban. Tehát: vagy nem marad meg a négyféle élet sajátos jellege, vagy nem lesz igazi egysége.

Kétségtelen, hogy ránk emberekre hiába bízta volna bárki az egység megalkotását. Keveset sejtünk mi a dolgok lényegéből s így egyesülési lehetőségéből is. Annak a négy életnek egységét azonban Isten teremtette meg, aki tökéletesen ismervén az összetevők lehetőségeit, úgy egyesítette őket, hogy eredeti jellegük is megmaradt.

Gyönge hasonlatunk is van erre az emberi kéz által eszközölhető növény nemesítésben. Megmarad a fa teljes mivoltában, gyökértől az ágakig — s mégis, ha más rügyeket szemzünk ágába, szerves egységbe kerülnek, s a rügyből már az újfajta növény fejlődik. A megnemesedési átmenet természetesen itt is titok számunkra.

Isten bölcsessége és mindenhatósága vonta életközösségbe az élettelent és élőt, anyagot és szellemet, tehetetlent és cselekvőt, kiterjedtet és kiterjedés nélkülit, porszemet és isteni életet. Minden létbeli és életbeli végletet egy lényben: az emberben. Ez az embernek minden létező fölött erőt adó sajátossága és érdekessége.

b) Az egység természete

Nem homogén egység. Ez természetes már azért is, mert nem azonos értékűek az összetevők. De nem ez a fő oka az egység sajátos jellegének, hanem a cél, amelyért az egység van. Az Isten nagy célból hozta össze ezeket a végleteket. Éspedig azért, hogy a legalacsonyabb lényt is fölemelje az isteni élet megdicsőült boldogságára. A porszemnek is ott lesz a helye a Szentháromság legbelső otthonában. Annak a porszemnek, amely a négyes élet egységében vált meg a világtól.

A négy élet célja tehát a negyedik élet síkján van. Nem a tenyész- élet síkján, nem az érzéki élet síkján, nem is a szellemi élet síkján, hanem az isteni élet síkján.

21