Szolgálat 6. (1970)

Eszmék és események - Teológiai aggiornamento Magyarországon

esthajnaicsiliag maradt meg egyedüli fénynek és a csillag mögött a halhatat­lanság, ahonnan Valaki már integetett: Jöjj, derék és hűséges szolgám! A gyászjelentés szerint életének nyolcvanadik, áldozópapságának ötven- hatodik évében, példás türelemmel viselt sok szenvedés után, 1969 decem­ber 7-én, este hat órakor a betegek szentségeivel megerősítve, Vácott az Úrban váratlanul elhunyt. Mikor a sírba bocsájtották, rendtársai és volt diák­jai Rendjének ősi himnuszát, a Salve Reginát énekeltek. Évszázadok óta min­den este minden ciszterci monostorból esti bucsúdalként sietnek e dallamok a Szűzanyához; ott a váci temetőben azonban a dalnak és a szónak lantosát is magukkal vitték. Most már csak a bennünk élő szobrának örülhetünk. Min­dig emlékeztetni fog arra, hogy mivel ismerhettük Brisits Frigyest, valamivel emberiebbek, lélekben valamivel szebbek lettünk mi is. TEOLÓGIA! AGGIQRNAMENTO MAGYARORSZÁGON (Levél a szerkesztőséghez) Több levél érkezett hozzánk, amely előző cikkeinkre, vagy a Vatikáni Rádió adásaira reflektálva az új teológia kérdéseivel és magyarországi fogadtatásával foglalkozik. Az alább közölt szemelvény főleg a teológiai „aggiornamento“-t veszi szemügyre. A levélben fölvetett érdekes és a magyarság lelki fejlődésére nézve igen jelentős kérdésekhez hozzászólásokat vár a szerkesztőség. Azt gondolom, a kérdést nem egészen jól tesszük fel, amikor a mai magyar teológia konzervativizmusának okait kutatjuk. Nem csupán a teológia konzerva­tivizmusáról van ugyanis szó, hanem általános konzervatív maga­tartásról. Egyébként a teológia nálunk sohasem volt elsőrendű fórum, még az európai viszonylatban nagynak nevezhető néhány magyar teológus (Prohászka Ottokár, Horváth Sándor, Schütz Antal vagy jóval korábban Páz­mány Péter) életében sem. A teológia fejlesztése hazánkban, sajnos, legtöbb­ször harmad-, negyedrangú vagy még hátrább szereplő kérdés volt, ide számít­va az újabb időkben a praktikus teológiát is. Legtöbbször átvettük (sokszor kritika nélkül) a nyugati irányzatokat, s keresztény életünkre az utolsó száza­dokban mindig nagyobb hatással volt a „közéleti“ irányulás, mint az ésszerű, tudományos teológiai gondolkodás. (Ezekkel a történeti okokkal és jelen­ségekkel is foglalkoznia kellene valakinek, legalább a közelmúltra vonat­kozóan. Nem csak a magyar spiritualitás története hiányzik, ahogyan a Szolgálat legutóbbi száma reklamálta, hanem a magyar kereszténység általános szellemtörténete is.) Nálunk tehát általános, minden irányban megnyilatkozó konzervatív maga­tartásról kell beszélnünk, amelynek része a teológia lemaradása, de még inkább az új teológiai (zsinati teológiai) eredmények gyakorlati következ­ményeinek elhanyagolása vagy legalábbis a nyugatinál lassúbb kibontakozása. Mindjárt megjegyzem: amikor konzervatív magatartásról beszélek, nem min­82

Next

/
Oldalképek
Tartalom