Szolgálat 6. (1970)

Eszmék és események - Őry Miklós: Pázmány-évforduló

ízzel fejezi ki. Minden dogmatikai különbség mellett nem mutatja-e ez lel- küietének, vallásosságának mély gyökérrokonságát azokkal, akik ellen hadakozik?! Különben Pázmány harcmodora erőteljes, néha kíméletlen, de sohasem gyűlölködő vagy gyalázkodó. És legélesebb vitairatai végén sem mulasztja el, hogy Istenhez ne forduljon könyörgő szóval a kereszténység egységéért: „Adja a mennynek, földnek teremtő Istene a közbenjáró Krisztus Jézus érdeméért, hogy mindnyájan egy akolban, egy hitben és vallásban szolgáljunk ő Szent Felségének.“

De gyakorlati térítő, lelkipásztori munkáját is — amit talán legkevésbé hinnénk — ez a természetfölöttire alapozó, várni-tudó, egyéniségtisztelő, kegyelemre építő eljárásmód jellemzi. Egyesek úgy gondolják, hogy Pázmány huszárvágtában hódította vissza az országot. Levelei, beszámolói másról tanúskodnak. Néha évekig, sőt évtizedekig fárad, imádkozik és imádkoztát, míg az elvetett mag beérik, özv. Balassánénak és gyermekeinek megtérítése „hosszú három esztendő munkájába“ került. Nyáry István családjával csak 11 év múlva tér át. De legtanulságosabb, mert Megtérése Históriájából legrészletesebben ismeretes, Veresmarti Mihály komjáti prédikátor esete. Már félig meggyőződve a katolikus hit igazságáról kerül össze Pázmánnyal. Mégis hónapokon át jár hozzá hosszú megbeszélésekre. Sürgeti az áttérést. Pázmány megfontolásra és türelemre inti, mert „üdvösségében és örök életében jár.“ Végül többszörös próbáratétel után, egy esztendő múlva veszi át tőle a hitvallást.

Befejezőül még egy vonást emeljünk ki Pázmány hitében, tanulságul magunknak: csodálatos egyházias érzületét és rendíthetetlen egyházhűségét. Egész élete, minden fáradozása egyházának szolgálatában áll. Az Anyaszentegyház az ő szemében a lelkek édes otthona, Krisztus jegyese, termékeny anya, viharban is biztosan haladó hajó, Krisztus földi művének folytatója, az igazság rendíthetetlen oszlopa és tévedhetetlen mércéje: „Ha valamin nem alkhatunk, terjesszük az Anyaszentegyház eleibe. Amit az mond, megálljunk rajta és valaki az ellen rugóldoz, pogánynak tartsuk.“ Szívét átjárja a fájdalom az Egyházat tépő hitszakadások és véleménykülönbségek láttán, s nemcsak szavával és Istenhez intézett könyörgésével akar mindent elkövetni ennek orvoslására, hanem akár életével is kész „megerősíteni az közönséges Római anyaszentegyház vallását“.

De ma és mindenkor időszerű szívből fakadó sóhajtása is: „Csudálkozásra és szánakozásra méltó látni, hogy a keresztyének nem úgy élnek, mint hiszik, hogy élni tartoznak. Értik és tudják a mennyei jókat, mégis ily kevés gondjok vagyon azokra. Nem így, keresztyének, nem így . . . Szemünk előtt visellyük azokat a mi hitünknek tanításit, mellyek fényes lámpások életünk vezérlésére, azok-után járjunk, hitünk reguláját kövessük.“

öry Miklós

77