Szolgálat 6. (1970)
Az egyház szava - A papnevelés „ratio fundamentalis“-a (Ismerteti Nagy F.)
Nagy Ferenc A PAPNEVELÉS „RATIO FUNDAMENTALISTA Garrone bíboros 1970. március 16-án mutatta be a sajtó képviselőinek a papképzés új kerettörvényét; ugyanazon a napon az Osservatore Romano terjedelmes kivonatos ismertetést közölt, a vatikáni könyvkereskedés pedig kiadta a dokumentum szövegét. Nem maga az egyetemes zsinat, hanem az 1967-es első püspöki szinó- dus (Garrone bíboros javaslatára) döntött úgy, hogy egy ilyen ratio fundamentálisra szükség lesz. A különböző nívókon előkészítő eszmecserék azonban már régebben megindultak; az alapelvek jórészét pedig egy zsinati dokumentum, az „Optatam totius“ kezdetű dekrétum fektette le. A gyökerek még messzebbre nyúlnak vissza; egyetlen és legfontosabb példaképpen megemlíthetjük XII. Pius pápa „Menti nostrae“ kezdetű írását. — A ratio fundamentális kidolgozásában az egész püspöki kollégium és a papképzésnek számos felelős szakembere vett részt. Nemzetközi szakértőgárda készítette az első tervezetet, a püspökkari konferenciák megtették észrevételeiket, az átdolgozott tervezetet a püspöki konferenciák megbízottai megvitatták, majd maguk a püspöki karok is újra áttanulmányozták, végül pedig a végleges szöveget a Szentatya jóváhagyásával tette közzé a Keresztény Nevelés Kongregációja. Mint már mondottuk, kerettörvényről van szó: a papnevelés törvénybefoglalásánál számbaveendő szempontokat a lehető legvilágosabban, kimerítően, rendszeresen foglalja össze, a legjobb megoldási lehetőségekre is rámutat; minden püspöki kar segítségére akar lenni a különböző nemzetek papképzési normáinak megszerkesztésében. A dokumentum szövege 17 fejezetre osztva 101 szakaszt foglal magában; a fejezeteket 7 előzetes megjegyzés és 4 pontos bevezetés előzi meg. Az előzetes megjegyzések a ratio eredetére, céljára, kötelező erejére és a szerkesztésében követett irányelvekre vonatkoznak. A bevezetés többek között kiemeli, hogy a szemináriumok az Egyház életének nélkülözhetetlen, manapság pedagógiai korszerűsítést igénylő intézményei (1); hogy különösen fontos a személyiség tiszteletbentartása és az intézkedések kellő megmotiválása (2); hogy a katolikus papság lényeges elemeit maradéktalanul érvényesíteni kell (3); hogy a papképzésben tekintetbe kell venni korunk sajátos jeleit, így az ateizmust is. A 17 fejezet mindegyikéről szeretnénk valamelyes képet adni. I) Általános normák (1-4) a nemzeti és helyi ratiók elkészítéséhez. Végleges jóváhagyás előtt a Szentszék bizonyos próbaidőt engedélyez, később pedig a püspökkaroktól időszakos revíziót kíván (1); minden ratiónak a a papképzés összes szempontjait ki kell fejtenie (3). II) A 62
