Szolgálat 6. (1970)
Az egyház szava - VI. Pál pápa: Papi és szerzetesi hivatásokért (O. M. ford.)
megismerte és megszerette. A keresztény közösség hitéletének buzgóságától is függnek a hivatások. Ha nem él az evangéliumi nagylelkűség szellemében, kevés hivatás támad körében. Ahol viszont a mindennap vállalt áldozat ébren tartja a hitet és magas színvonalon van az istenszeretet, a papi és szerzetesi hivatások száma is mindig magas lesz. Ezt eléggé bizonyítja az a tény, hogy szép, sőt nagy számban vannak hivatások azokban az országokban, ahol az egyházat üldözik. De a keresztény közösség nemcsak ennyiben felelős azért, hogy vannak-e vagy sem körében papi és szerzetesi hivatások. Felelős azért is, hogy az általános légkör milyen hatással van a szemináriumokban nevelt kispapokra. Ha az elvilágiasodás szelleme uralkodik, ha hanyatlik az ima megbecsülése és Krisztus keresztjének szeretete, ez a szemináriumi nevelésre is hatással van, és olyan gyakorlati megoldások felé nyitja meg az utat, amelyek a papi élet lényeges kötelességeivel ellenkeznek. A keresztény közösség lanyhasága kompromittálhatja a szemináriumoknak a zsinat által sürgetett és sokfelé folyamatban lévő reformját. A mondottaknak mindenkit meg kell győzniök arról, hogy a hivatások jelen válságát hiába akarják kizárólag emberi okokkal megmagyarázni. Azért kevés a hivatás, mert világunkban maga a hit jutott válságba. Tehát nem a papi életet kell könnyebbé tenni, pl. azáltal, hogy a latin egyház büszkeségéről, a cölibátusról lemondanak, mintha a papi élet megkönnyítése után többen jelentkeznének papnak. Minél jobban megfosztják a papi életet a nagylelkű áldozattól, annál kevesebb fiatal fogja tapasztalni a papi eszmény vonzását. A megoldást nem ebben az irányban kell keresni. Különben is, ahol a kis- papokat olyan légkörben nevelik, amelyben az ima, a szeretet és az önmegtagadás szelleme uralkodik, a cölibátus problémája nem is vetődik föl; a fiatalok a legtermészetesebb dolognak tartják, hogy magukat teljesen Krisztusnak és az Isten országa szolgálatának szenteljék. Azért szóltunk korunk egyházának e nagy szükségéről, hogy szavunk könnyebben találjon visszhangra a nemes lelkekben, továbbá hogy nagy nyomatékot adjunk a mindenek összefogására és az orvoslás ilyetén való keresésére vonatkozó felhívásunknak. Ez az összefogás szerény erőink teljes felajánlását, legnagyobb befektetését kívánja. Azonban hogy fáradozásainknak eredménye is legyen, ennek feltételeként bíznunk kell az Istenben és a természetfeletti eszközöket kell használnunk. Mert sokkal inkább Isten vezeti az üdvösségre az embereket, mint mi, akik — Szent Pál apostol szerint — csak Isten munkatársai vagyunk. íme, a hivatások világnapja ezért lesz mindenekelőtt az imádságnak a napja. Nagyon bízunk tehát abban, hogy ezt a nagy szükséget látva, a hívek az egész világon egy szívvel, egy lélekkel imádkoznak az Úr Jézushoz azért, hogy sok és kiváló papi és szerzetesi hivatást adjon egyházának, azokat pedig, akiket követésére meghívott, égi kegyelmével támogassa. Apostoli áldásunkat adjuk mindazokra, akik e felhívásunkat megszívlelik, különösen 60
