Szolgálat 6. (1970)

Tanulmányok - Gálos László: A mi hitünk

kapott valakitől és ezt fölajánlotta a kisded Jézusnak, aki azt elfogadta tőle. E jelenetben szokta ábrázolni őt a keresztény hagiographia. Serdülése éveiben elhagyta e jámbor ájtatosságait és csak jóval később, évek múltán vetődött be ismét a kedves templomba, régi megszokott ájtatosságainak helyére. Ott feltekintett a kegyszoborra és legnagyobb csodálkozására a Szűzanyát rongyosan, szegényesen, ráncosán, öregen, elhagyottan, a kis Jézust soványan, betegen látta viszont. Elcsodálkozva felkiáltott, mi van veletek? Mi történt veletek, hogy így megváltoztatok? Mire a Szűzanya így válaszolt: Nem bennünk történt változás, hanem tebenned. Te minket kívülről mindig olyannak látsz, amilyen én és Szent Fiam tebenned vagyunk. Valóban, aki a hitét nem éli, annak a kereszténység régi, öreg, vagy idétlen, gyerekes, mint a Szűzanya vagy a kis Jézus szent Hermannak. Érdekes, hogy ugyanez a gondolat felbukkan Nagy Szent Gergelynél, mikor azt keresi, hogy az emmauszi tanítványok miért nem ismerték föl a velük haladó Jézust? Jézus olyannak mutatta magát számukra kívül, aminőnek képzelték őt lelkűkben. Mivel vándorállapotban lévőnek tartották („Ö próféta volt" Lk 24,19) — azért ő maga is utasként jelent meg és a fogadóhoz érve tovább akart menni (Horn. XXXIII in Ev.).

Akiben nem él a hit belső élménye, az illetéktelen a hitet még megtámadni is, mert nem ismeri. „Aki szeret engem, azt én is szeretem és kijelentem neki magamat“ (Jn 14,21), mondja az Úr Jézus, ezt nevezi sz. Ágoston belső kinyilatkoztatásnak, amiről a hitetlen embernek fogalma sincs. „Aki kész Isten akaratát teljesíteni, az megismeri a tanításról, hogy vajon Istentől van-e?“ (Jn 7,17). Tehát más úton, kívülről megismerni Jézus evangéliumának isteni eredetét és jellegét nem lehet, mint csak átélés által. így szent Pál is: „Ha valaki szereti Istent, az ismeretet nyer tőle“ (1 Kor 8,3). Él a Szentlélek bizonyságtevése minden malasztos lélekben: „Ha az emberek bizonyságát elfogadjuk, Isten bizonysága nagyobb. Aki hisz Isten Fiában, az önmagában bírja bizonyságát“ (1 Jn 5,9). Aki a kereszténységet anélkül ismeri, hogy élné, az olyan, mint mikor valaki egy fából nem ismer többet mint a kérgét. De hiányzik belőle a „suavitas in consentiendo et eredendő“ (Denz. 1791, Arausic. II.).

5) Mert a hit erény. Gyakorlása által sajátmagát regenerálja. Van benne aktiv vonás: a hit hallásból van, ez befogadó tevékenység, de ezért azonnal tovább kell adni mások irányában a hit igazságait. Akiben süket a hit hallásának füle, ugyanott néma az igehirdetés ajka, mint Zakariás papnál, Kér. szt. János atyjánál, aki nem hitt az angyal szavának, ezért megnémult mindaddig, míg be nem teljesedett az angyal ígérete. A süketnémaságná! a süketség a kezdőbaj: nem hallja saját és mások hangját, nem tudja utánozni más hangját, ellenőrizni sajátját, ezért lassan hibásan beszél, majd sehogy, s végül egészen megnémul. Aki jól hali, az helyesen is beszél, akiben ép a hit hallása, abban hibátlanul beszél a hit továbbadásának eszköze: a nyelv is, kivált ha a Szentlélek nyelvét beszéli és érti.

50