Szolgálat 6. (1970)

Tanulmányok - Gálos László: A mi hitünk

mellettünk a kegyelem órája, hogy ránklátogat az üdvösség alkalma. A hitet Jézus ki is szólítja a vakból: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Uram, hogy lássak . . . Hiszed, hogy én ezt meg tudom tenni veled? Igenis, Uram.— A mi hitünk tehát, amig abban hiszünk, akit nem látunk, nem vak hit, ellenkezőleg látás más létsíkba, Isten gondolataiba.

Isten látásának igénye kielégül az Ige megtestesülése, az Úr Jézus látható emberi természete révén. Fülöp apostol az utolsó vacsora asztalánál közbeszól: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát és elég nekünk.“ Az Úr Jézus az Atyával fennálló szentháromsági lényegi azonosságra hivatkozik: „Aki engem látott, látta az Atyát is, mert én és az Atya egy vagyunk, én az Atyában és az Atya énbennem.“ Fülöp közbeszólása, hogy Jézus mutassa meg neki az Atyát, váratlan és indokolatlan. Mert János evang. leírja, hogy Jézus bevonulásakor Jeruzsálembe napnyugati pogányok, hellének mondták éppen Fülöpnek, hogy szeretnék az Úr Jézust látni, mutassa meg nekik. Fülöp ezt nem teljesítette, András apostolhoz utasította őket. Ö tehát nem tudta vagy nem akarta megmutatni a köztünk élő Fiút, mi címen kívánta Jézustól, hogy mutassa meg neki az Atyát?

Ez a nyűgös, érzékek hámjához ragaszkodó testi ember beszéde. Minden ellenkező látszat ellenére helyzetünk jobb és Isten országa is jobban terjed és érvényesül a hit által, mint a látás révén.

Ha a mi hitünk felelet, válasz, maradék nélküli megoldás lenne, a világ régen napirendre tért volna fölötte, sőt el is felejtette volna. De mert kérdés, probléma, mindig újból elénk álló izgató föladat, ezért örökké időszerű a mi hitünk, folyton együtt él korokkal, századokkal, kultúrákkal, folytonosan foglalkoztatva az emberi lelket. A mi hitünk olyan, mint Lionardo chiaroscuro-ja, ahol a képeken a világos fényrétegek derűs zománccal sütnek ki a felső aranybarna lazur alól: mint ahogyan a mennybemenő Jézust fényes felhő takarta el: a fény világos, a felhő homályos, — a kettő mégis együtt szerepel mint a kinyilatkoztatás és a titok, a közeledés és messze-távozás, a megjelenés és a rejtőzés: Du bist mir da und ewig fern.

A hit testamentumában élünk és Pascalnak van igaza: „Nem lett volna helyes, ha Krisztus isteni nyilvánossággal lép közénk, mely tökéletesen meggyőzte volna az embereket, de az sem lett volna jó, ha oly rejtetten jön közénk, hogy még azok sem akadnak rá, akik őszintén keresik őt. Istennek sem tökéletes távolléte, sem túlságosan nyilvános jelenléte nincs hozzánk szabva, hanem a magát hihetővé tevő Istennek természetünkhöz alkalmazott rejtőzése a legjobban megfelelő a mi számunkra." Ugyanígy nyilatkozott az I. vatikáni zsinat szent Pál szava szerint: „Most pedig mintegy tükörben és homályban látunk, akkor pedig majd színről színre.“ (1 Kor 13,12)

Valóban sem a táborhegyi színeváltozás boldogító ragyogása, sem a nagypéntek délutáni kétségbeejtő elsötétülés nem tartott soká. A kettőből alakult ki hitünk chiaroscuro-ja, ez a csodálatos compositio oppositorum, mely az igazság anyajegye.46