Szolgálat 5. (1970)

Könyvszemle - R. Voillaume: Emberek között (Rendesi M.)

„Károly testvér odahagyta a magányos szemlélődést, hogy fölcserélje a názáreti életre, vállalva közben a missziós hivatást is. Legsajátosabb útja a názáreti út követése volt.* Ahogy ő maga Írja: „Ahogy a Názáretinek, neked se legyen habitusod, — ahogy a Názáretinek, neked se legyen klauzurád, — ahogy a názáreti Jézus, dolgozz te is legalább napi nyolc órát, — s végezetül, ahogy a názáreti Jézusnak se volt, se nagy földed, se nagy házad, se semmiféle bőséged ne legyen ..."

S szerte a világon majdnem 1000 tag, férfiak és nők, igyekeznek élni szent Alapítójuk szellemét, illetve a Názáreti szellemét: életükre jellemző a munka, az imádság és mások szolgálata . . .

„A szerzetesek, akik három-négy főnyi csoportban testvériesen elkeveredve szolgálnak az emberek között, nemegyszer nehezen megoldható problémákkal találják szemközt magukat. A Kistestvér is olyan ember, akár a többi. Hatékony és erős támaszt kíván, mely biztosíthatja állhatatosságát és ébren tartja nagylelkűségét. A szerzetesi engedelmességnek megfelelően testvériségi életükben a Kistestvérek egy felelős társuk vezetésének vetik alá magukat.

A tapasztalat szerint három dolog játszik döntő szerepet a Kistestvérek buzgó- ságának ébrentartásában. Az első az Oltáriszentség jelenléte minden egyes testvériségben; bármilyen szegényes legyen is szállásuk, egy szoba legyen benne mindig kápolna. Hacsak tehetik, naponta egy órát szentségimádásban töltenek a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Nagyobb időközökben az éjszakai szentségimádás is hatékonyan éleszti Krisztussal való bensőséges kapcsolatukat.

A Kistestvérek élete meglehetősen hányatott. Ezért a túl sok szerzetesi előírás inkább csak lehúzná, mint segítené őket. A szegényekkel való állandó és meghitt kapcsolatuk azonban — szerencsére — minden személyes önzést eleve lehetetlenné tesz számukra. Buzgóságuknak ez a másik legfőbb élesztője.

Végül a harmadik, s állhatatosságuknak talán legfontosabb tényezője: a mély és bensőséges kapcsolat, amely a testvéreket egymáshoz fűzi. A testvérek — akár papok, akár nem — szoros egységben élnek. Nyílt és őszinte baráti erőfeszítésüknek a lelki élet területén is kölcsönös vállalkozássá kell érlelődnie, jól tudva, hogy „mindegyikük személy szerint felelős testvére nagylelkűségéért.“ (35. old.)

Ebben a szigorú életben, a szegénység, kétkézi munka és szoros testvériség életében mindnyájan nem követhetjük őket . . . Bár példájuk vonz és názáreti szellemük szertesugárzik — s mindig új és új követőik akadnak, sokunknak másként, máshol kell élnie Isten akaratából.

Mégis, ne tegyük félre mi sem ezt a könyvet. Van benne, ami mindenkinek szól, minden kereszténynek, minden embernek.

„Nagyon szeretnélek mindnyájatokat együttesen és külön-külön meggyőzni arról, hogy a belső harc állapota természetes állapot! Az a rendellenes, ha nincs harc, rendellenes és gyakran annak jele, hogy lemondtatok önmagatok túlszárnyalásáról és arról, hogy előbbre jussatok a szeretetlen. A békesség, amelyről Jézus beszél, nem egyenlő a küzdelem hiányával, hanem éppen az önformálás fárasztó és fájdalmas erőfeszítésének nyomán támadó érzete. Jézus egyenesen erőszakról, amputációról, háborúról, ellentétről beszél. Nagyon fontos, hogy világosan megértsük és elfogadjuk: elvben a harc természetes állapotunk egészen a halálig. A harc nem kisebbít, ellenkezőleg: kiteljesít bennünket, mint emberi személyiséget és mint Isten gyermekét. Ne döbbentsen hát meg bennünket, ha zűrzavart és ellentétet érzünk magunkban: békével és örömmel kell fogadnunk ezt is, mert Isten engedte meg, hogy azok legyünk, akik vagyunk. Az legyen Jézus kistestvérének megkülönböztető jele, hogy alázatos, békés, a harcban rendíthetetlen bátorság él benne, mely lelkében helyet ad a szeretet uralmának.“ (203-205 old.)

Ebben a világban, amely a psychoanalizis által magyarázott „megértésben“ és a „személyes szabadság“, „nagykorú kereszténység“ nevében irtózik rpinden önfegyelemtől és belső harctól, nem árt megfontolnunk — s pedig minden többre törekvő kereszténynek! — ezeket a szavakat, nem árt figyelni ezt az életet.

88