Szolgálat 5. (1970)

Tanulmányok - Franz Zeilinger: Ha pedig Krisztus nem támadt fel . . .

érthetetlennek, sőt értelmetlennek tűnt, s épp ezért Korintus keresztény köreiben is kategórikusan kétségbe vonták.20 L. Cerfaux körülbelül így foglalja össze ezt a felfogást: „A keresztény reménység és a görög remény egymással homlokegyenest ellenkezik. Amaz a test föltámadására irányul, emez a testtől való megszabadulásra. Orphikusok és Pytha- goreusok megegyeznek abban: A bölcs az életben lelkét megtisztítja, és a szenvedélyektől, élvezetektől és szenvedéstől felszabadítja magát. Mindez azt jelenti: megszabadul a testtől. És épp a halál a legfőbb kilátás a teljes megszabadulásra . . . “21

E felfogás szerint a korintusiak a korabeli filozófia szerint gondolkodva, a test életrekeltését teljesen feleslegesnek, sőt értelmetlennek tartották, megengedve természetesen a lélek továbblétezését.

Ám az ilyen körülhatárolás e fejezet gondolatmenetének nem felel meg teljesen. Feltűnő, hogy Pál sohasem utal a lélek puszta tovább- létezésére. Épp oly kevéssé hivatkozik egy durván materiális értelemben vett föltámadás feltételezésének szükségességére. Továbbá nem érthető igy az sem, hogy Pál miért hangsúlyozza annyira a halál teljes legyőzésének jövő-idejüségét.

2) űjabb kutatók22 ezért megkísérlik, Aranyszájú Szent János egyes megjegyzéseire23 támaszkodva, a korintusi levelet a Timótheushoz írt második levél (2, 16 és köv.) tekintetbe vételével elemezni. Ennek a második levélnek szerzője azzal a felfogással polemizál, amely szerint a föltámadás már megtörtént! Az a körülmény, hogy Pál a föltámadás és beteljesülés jövőbeliségét oly nagyon kiemeli, alapot ad annak a feltételezésére, hogy Korin tusban hasonló, jóllehet másképp formulá- zott felfogásnak hódoltak.

Ilyen irányba mutat az a polémia, melyet Pál az első korintusi levélben (4,8 és köv.) folytat: „Ti már jóllaktatok, meg is gazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok!“ Ezzel szembe állítja saját nehézségekben és szükségben gazdag életét: „Mi oktalanok vagyunk Krisztusért — ti okosak Krisztusban; mi gyengék vagyunk — ti erősek; ti a dicsőségben (!) vagytok — mi megalázottságban (5. vers) . . . szinte salakja lettünk a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig“ (5,15 vers). Az utalás saját agóniájára a korintusiak „basileia“-jával szemben hasonló formában megtalálható a mi fejezetünkben is (vö. 30 vers és köv.). Ezt a párhuzamot nem szabad figyelmen kívül hagynunk.

Ám ha ezzel a feltevéssel a helyes útra léptünk, akkor az máris feltehető, hogy a korintusiak számára Húsvét és Parúzia, vagy jobban mondva, keresztség és beteljesülés egy és ugyanaz lett volna. Krisztus feltámasztásával a halált legyőzte az élet, mely az embert a földi lét fölé emeli, máris megkezdődött — vagy ahogyan Käsemann megfogalmazza: „A keresztségben az ember megélte újjászületését, a sors erőinek szorításából kiszabadult és az üdvözültek seregéhez csatlakozott . . . Krisz30