Szolgálat 5. (1970)
Tanulmányok - Mihályi Gilbert: A Szenvedő Szolga nyomában
is aggatták magukat tele mindenféle világias címekkel, hanem „Jézus Krisztus szolgájáénak nevezték magukat (Rém. 1,1; 2 Pét 1,1; Jak 1,1; Júd 1,1; Jelenések Könyve 1,1 stb.). A „Servus Servorum Dei“ tehát bibliai ihletésű kifejezés, bár a történelem folyamán sokszor és sokban hasonult a hatalomnak ahhoz a földi gyakorlásához, amitől Krisztus óvta Egyházát. Papság — az üdvözítés szolgálatában A papságra vonatkozó egyházi tanítás legújabb összefoglalása a II. vatikáni zsinat döntvényeiben található meg. A zsinati tanítás erősen hangsúlyozza a papság szolgálati jellegét. A püspökökről szóló zsinati dekrétum például 16. cikkelyében így határozza meg a püspök alapvető szerepét: „a püspök népe körében az, aki szolgál.“ Ennek alapján helyesen emeli ki Cserháti József pécsi püspök, hogy „a krisztusi szolgálatnak representánsa, első megvalósítója az egyházban a püspök." Majd folytatva megállapítja, hogy „a II. vatikáni zsinat után a püspök nem jön uralkodni, hanem szolgálni. A székfoglaló ma már nem jelenti a püspöki trónus birtokbavételét, hanem a katedra, a püspöki tanítószék elfoglalását“ (A püspök és Isten népe, Vigilia, 1969, 217-218. old.). Mindez egyben jelzi, hogy a püspöki hivatás biblia-teológiai megértése szükségszerűen hozza magával az egész püspöki életstílus alapos átreformálását. Minthogy az áldozópapság a püspök birtokolta teljes papságban való részesedés, mi sem természetesebb, hogy a papi élet is a szolgálatban nyeri el értelmét. A papságról szóló zsinati dekrétum mindjárt 1. cikkelyében kimondja, hogy a pap „Krisztus szolgálatára“ van szentelve. Ez annyit jelent, amint a 3. cikkely megmagyarázza, hogy a papok „az emberek szolgálatára élnek.“ Vagyis nem maguknak élnek, nem önmaguk java a legelső szempont, hanem Isten üdvösségtervének megvalósítására szánták el magukat. Tényleg, a papi élet nem állás, nem karrier, nem foglalkozás a szó mindennapi értelmében, hanem hivatás. Akár a liturgiát ünnepük, akár a szegényeket szolgálják, akár társadalmi munkában vesznek részt, mindig a „Krisztus-Test“-et építgetik s így szolgálják embertársaik boldogságát, valamint Istennek Krisztusban megvalósuló üdvösség-tervét. Keresztény lét — „szeretettel szolgáljatok egymásnak“ (Gál 5,13.) A keresztény lét az „új ember" léte (Ef 4,25), aki magára öltötte Krisztust (Gál 3,27), aki ennélfogva Krisztussal él sorsközösségben (Zsid 3,14), azaz Krisztus él benne (Gál 2,20). Krisztus halálának és feltámadásának misztériumában való részesedés tehát nemcsak forrása a keresztény létnek, de növekedésének ereje is, hiszen a húsvéti átformálódásnak egész életre vállalt elkötelezettségében bontakozik ki és formálódik a keresztény hívőben Krisztus (Gál 4,19; Róm 8,30). A keresztény élet azonban nemcsak Krisztus létében, hanem Krisztus küldetésében is részesedés. Ezt a II. vatikáni zsinat előszeretettel kiemeli. Többek közt az Egyházról szóló határozat 31. cikkelye kifejezetten tanítja, 9
