Szolgálat 4. (1969)

Egyház szava - Szabó Ferenc: A rendkívüli püspöki zsinat

páran mindig hiányoztak az ülésekről (pl. betegség miatt: Dell’Acqua, vagy mivel nem tudtak Rómába jönni: Márton Áron).

Október 11-én, a rendkívüli szinodust megnyitó ünnepélyes koncelebrált szentmisén VI. Pál a szerétéiről és az egységről beszélt. Utalt a II. Vatikáni Zsinatra, amely kidomborította az Egyház közösségi jellegét, és idézte a Lumen Gentium 22. pontját, amely többek között leszögezi: „Amint az Ür Jézus rendelkezése szerint Szent Péter és a többi apostol egy apostoltestületet (kollégiumot) alkot, hasonlóképpen kapcsolódnak egymáshoz a római püspök, Szent Péter utóda meg a püspökök, az apostolok utódai“. A Pápa hangsúlyozta, hogy szélesebb teret akar engedni, hathatósabban érvényt akar szerezni a kollégialitás gyakorlásának. Ezért hozta létre a püspöki szinodust is; ezért enged több autonómiát a püspökkari konferenciáknak, és a római kúriába is egyre több megyéspüspököt von be. Ezenkívül a jövőben még más kánoni keretben is biztosítani akarja a püspöki kollégialitás gyakorlását.

A Szentatya nyugodt, lényegre mutató beszéde feloldotta azt a feszültséget, amely a szinodust megelőző hetekben érezhető volt az Egyházban. (A feszült légkört csak fokozta Rómában a kontesztáló — vagy ahogy ők magukat nevezték: „szolidáris“ — papok gyűlése.) A doktrinális rész vitáinál még érezhető volt az ideges légkör hatása. De aztán mindenki megnyugodott, amikor látta, hogy a Szentatya jelenlétében (ő szinte minden plenáris ülésen résztvett) teljes szabadsággal mondhatta el véleményét. A nyelvi csoportokban pedig egészen közvetlen kapcsolat alakult ki a résztvevők között; a csoportos munka (a szinodusi téma második és harmadik részének megvitatásakor) igen termékenynek bizonyult. — Nem követhetjük most sorra — napról napra — a kéthetes szinodusi munkát. Csupán az eredményeket foglaljuk össze egészen röviden.

A szkéma első, doktrinális részével (ill. Seper bíboros referátumával) kapcsolatban igen megoszlottak a vélemények. E rész titkára, P. Anton a viták és felszólalások után (az ötödik munkaülésen) összefoglalta a véleményeket. A szinodusi atyák általában egyetértettek abban, hogy nagyobb teret kell adni a kollégialitás gyakorlásának; hogy a primátust és a püspöki kollégiali- tást nem egymással ellentétes, hanem egymást kiegészítő (komplementáris) valóságnak kell felfogni, és hogy a kettő kapcsolatát a kommúnió (koinonia) szellemében kell elmélyíteni; hogy a közös felelősség szellemében az egyetemes Egyház és a helyi egyházak érdekeire egyaránt kell figyelni; hogy tovább kell tanulmányozni a kollégialitás természetét és gyakorlati alkalmazásának módozatait. De éppen e gyakorlati alkalmazás (pl. a szinodus mibenléte és szerepe) megvitatásánál jelentkeztek azok az eltérő nézetek, amelyek fényt derítettek arra is, hogy doktrinális (teológiai) szempontból is megoszlik az atyák véleménye. Egy csoport inkább a primátus jógáinak akar érvényt szerezni (azzal érvelve, hogy manapság különösképpen szükség van az egy82