Szolgálat 4. (1969)
Tanulmányok - Török Jenő: A lényegi sorrend. Lelkipásztori meggondolások
pedagógiája, a pozitívum kiemelése, akár csak mint követelményé is, mindig hatásosabb a korholásnál, a negatívumok elítélésénél. c) Keresztény tanúságtételünknek — ma inkább mint valaha — emberi tanúságtételnek is kell lennie. Tudtuk régen is: ha életszentségre törekvésünkben az angyalokat akarnék utánozni, álattá válnánk; — és az is közhely volt, hogy a kegyelem feltételezi a természetes alapokat. Mégsem vitás, hogy nagyon sokszor aszketikus törekvéseink közepette nem tudtunk eléggé emberek is lenni. Ma ezen a téren is szintén fokozott az igény. Erre figyelnek, erre igényesek az emberek. Legyen erre elég példa XXIII. János pápa, akinek nemesen egyszerű, s ugyanakkor mélyen keresztény humánuma, embersége egycsapásra meghódította az egész világot: hívőket, hitetleneket egyaránt. És gondoljuk Foucauld Károly lelki családjára, a mindenkit meghóditó Jézus Kistestvérei szerény és mosolygó egyszerűségére. Hogy ennek a keresztény és emberi tanuságtételnek a családi és hivatási élet a legfőbb területe, azt P. Leb rét és P. Suavet — világi munkaközösségek segítségével összeállított — „tesztkérdései“ illusztrálják meggyőzően.22 4. Nem volna teljes ez a lelkipásztori eszmefuttatás, ha nem egészítenők ki P. C h e n u tételeit — a szerző részéről nyilván odaértett, de ki nem mondott — utolsó tétellel, amely azonban a valóság sorrendjében mint követelmény az első: Mielőtt tanúságot tennénk — aztán Evangéliumot hirdetnénk, hitoktatnánk, szentséget szolgáltatnánk ki — előbb imádkoznunk kell, Istennel töltekeznünk. Vagyis az apostol — akár pap, akár világi hivő — egyéni lelkiéletéből, meleg és átélt Krisztus-kapcsolatából fakadhat csak az apostolság, akár tanúságtétel, akár hithirdetés vagy bárminő apostoli tevékenység. Ezzel újra hangsúlyozzuk P. Halász Pius 1947-es lelkigyakorlatán oly felejthetetlenül hangzó biológiai elv nyomatékos követelését a természetfölötti élet síkján is: élet itt is csak életből fakadhat.23 Csak, ha magunk is eleven kapcsolatban vagyunk Krisztussal, ha ezt ápoljuk imádságunkban, szentmisénkben, ha a szentséglátogatások meghitt perceiben élesztgetjük szeretetünket (ez utóbbihoz minden ellenkező tévhit ellenére tántoríthatatlanul ragaszkodjunk) akkor adhatjuk csak tovább az isteni életet. Ezért van a lelkipásztor szempontjából is jelentősége az oly könyveknek, amelyek imaéletét gazdagítják, rekollekciókhoz és lelkigyakorlathoz nyújtanak anyagot. Ezért utalunk itt, hogy csak az utóbbi évek új termését említsük G. Courtois24, Hunya25, Quoist26, Rahner27, Rosche28 és Voil- I a u m e 29 lelki könyveire. így világos tehát a lényegi sorrend az apostoli életben: lelkiélet, tanúságtétel, az örömhír közlése, hitünk hirdetése, szentségkiszolgáltatás. Ez utóbbi tetőzi be szervesen termő gyümölcsként apostoli, lelkipásztori munkánkat. 76
