Szolgálat 4. (1969)

R: Egyház és szentségek

Páli szemléletében a szentségek dinamikus értéket kapnak. Isten örök üdvözítő terve (vő. Efez. 1) valósul meg a világban; az emberi történelem: az üdvösség történetének színtere, és a világ: az üdvösség drámájának a kerete. Az Egyház a világban „mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének“ (Lumen Gentium 1).

Az örök Atya már az idő kezdete előtt elhatározta, hogy Fiában fiainak fogadja az embereket és hogy egyetlen néppé gyűjti össze, egyetlen „testben“ egyesíti a Krisztusban hívőket (LG 2). „Jézus Krisztus, ban mindnyájan meg vagyunk híva az Egyházba, és benne az Isten kegyelme által megszerezzük az életszentséget . . . Krisztus mindenkit magához vonzott, amikor fölmagasztalták a földről. Amidőn föltámadt halottaiból, elküldte tanítványaira éltető Lelkét, és általa az üdvösség egyetemes szentségévé tette önnön Testét, az Egyházat. Most az Atyának jobbján ül, és folytonosan munkálkodik a világban, hogy elvezesse az embereket a Egyházba, általa szorosabban magához kösse őket, saját testével-vérével táplálja, és részeseivé tegye a saját megdicsöült életének . . . Elérkezett immár hozzánk a végső idő (vö. 1 Kor. 10,11), visszavonhatalanul el van határozva a világ megújítása, és valamiképp valóságosan elő van vételezve e világon, hiszen az Egyházat már a földön jellemzi az igazi, bár nem tökéletes szentség. Amíg azonban meg nem lesz az új ég és az új föld, amely az igazság otthona (vö. 2 Pét. 3, 13J, addig a zarándokegyház — erre az időszakra vonatkozó szentségeiben és intézményeiben — e világnak múlandó alakját hordozza, és maga is ott él a teremtmények között, amelyek a világ végéig sóhajtoznak, vajúdnak és várják az Isten fiainak megnyilvánulását (vö. Róm. 8, 19-22)“ (Lumen Gentium 48).

Az üdvösségtörténet eme távlatában kell szemlélnünk az Egyház titkát és a szentségek üdvösségközvetítő szerepét. Az Egyház nem más mint az Isten győzelmes kegyelmének hathatós jelenléte, az Atya örök üdvözítő tervének megvalósulása a világban. K. Rahner szavai szerint: „Az Egyház a végleges kegyelem szentségi ős-szavának állandó jelenléte, vagyis annak a jele, hogy Krisztus a világban van, hogy a kimondott szó, amennyiben szentségi jel, hatékony. Az Egyház annyiban ős-szentség (UrSakrament), amennyiben Krisztus eme jelenlétét közvetíti, és egyúttal kiindulópontja a szoros értelemben vett szentségeknek . . . . Krisztusnak a jelenléte az Egyházban annak a jele, hogy Isten irgalmas szeretete, amely Krisztusban nyilatkozott meg, a világot átkarolta. Mivel az Egyház annak a jele, hogy Isten kegyelme Krisztusban véglegesen győzedelmeskedett és a világban jelen van, azért a gyakorlatban ez a „szentség“ sohasem lehet tartalomnélküli jel. Az Egyház mint történelmi és társadalmi adottság mindig és véglegesen Olyan jel, amellyel mindig és elválaszthatatlanul adva van a jelzett valóság is ... Az Egy4