Szolgálat 4. (1969)
Tanulmányok - Vass György: Házasság, az evilági szerelem szentsége
rázó mondának számíthatjuk. Ki akarja fejteni a szerző, hogy miért van bizonyos szempontból a nő alávetve a férfinek, és ugyanakkor mégis miért ennek egyenjogú élettársa. A nót az allegória szerint a férfi testéből teremti az Isten, és a bűnbeesés következtében alárendeli a férfi uralmának.5 És mégis a nő lesz a férfi egyetlen méltó társa: csak a férfi és a nő közössége tudja megteremteni azt az egységet, amit a szerző az ,egy test' szimbólumával fejez ki. A héber gondolkozásmódban a két test egysége nem annyira a nemi egyesülés, mint a találkozásban egy személyiséggé' váló férfi és nő viszonyának egységét jelképzi. így lesz az ,egy személyiség' szimbóluma ennek a találkozásnak a teremtő Istentől elrendelt feladata. Ezzel az elgondolással a teremtés hite a férfi és a nő evilági találkozásának egy újabb dimenzióját fejezi ki: a férfi és a nő nemcsak emberi méltóságuk és feladatuk megélésében emelkednek ( = transzcendálnak) az Isten felé, hanem maga az ,egy test' közössége lesz kapcsolatuk a teremtő Istennel.6 A zsidó, és az ezt követő keresztény hagyomány, ugyanezt a komplex bibliai felfogást tükrözi vissza a két nem viszonyáról: a) A kétneműség ténye teremtett világi érték, amelynek abszolutizálását éppen úgy el kell vetni, mint a bálványimádás különböző formált. Sem Izraelben, sem pedig a keresztény egyházakban nem lesz a nemi érintkezés és a házasság hieros gamos-sá, azaz az istenség jelenlétét kifejező misztériummá. Sót a házasságkötés, a később szórványosan bevezetett liturgikus keretektől eltekintve, mindig polgári aktus, a házasság önmaga pedig világi életforma marad. Hasonlóképpen a keresztény hagyomány is elveti a nemi életet vagy a házasságot istenítő (abszolutizáló] felfogásokat, és elítéli a házasság-ellenes magatartást ennek később jelenkező gnosztikus vagy ma- nicheus formáiban. A házasságkötés vagy a házasélet csak mint egyházi szentség kerül majd az egyház szakrális szférájába. b) Ebből érthető, hogy mind a zsidó, mind pedig a keresztény hagyományban a házasság ethosza a különböző korok társadalmi felfogásától is függ. Csak példaképp említsük a hagyományok változását a többnejűség erkölcsiségével kapcsolatban. Ez az állapot nemcsak az ószövetség társadalmában volt elfogadható, hanem valószínűleg még továbbélt az első keresztények idejében is.7 8 Vagy gondoljunk az ószövetség permisszív magatartására a házasságon kívüli nemi élet, az ágyasság megengedhetóségéről. Hasonlóképp alakult Izraelben, legalábbis Krisztus Urunkig, az erkölcsi felfogás a házasság felbonthatatlanságával kapcsolatban*. Még a későbbi keresztény hagyomány is megoszlik ebben a kérdésben, Krisztus határozott válás-ellenes magatartása ellenére is’. A fejlődő hagyo5) Mózes I, 3, 16. 6) Mózes I, 2, 24: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ó atyját és az ő anyját és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté" (A Károli-biblia fordítása). 7) Titus 1, 6. 8) A válás kérdésében az ószövetség hagyománya Mózes V. könyvének rendelkezésén alapul (24, 1-4). Ezt tételezi fel Izaiás (50,1) és ez ellen szól Malachiás (2, 14-16). ’) A keleti teológiai hagyomány az 5. századtól kezdve ebben a kérdésben meglehetősen kétértelmű álláspontot vesz fel. Sem a lyoni, sem pedig a trienti zsinat nem tekinti ezt az állásfoglalást a hittől eltérő, heretikus magatartásnak. 38
