Szolgálat 4. (1969)

Tanulmányok - András Imre: A vallásgyakorlat mai krízise és megújulásának iránya

történelmi igazságnak tartozunk azzal, hogy elismerjük: valamikor így volt. De azóta az élet fejlődött. Az „Istennek szentelt“ élet és a vallásosság is más tartalmat kapott. Az egyház nem „taktikai okok“-ból helyezi át a vallás gyakorlását „más“ területre. Azért keres új kapcsolatot a mindennapi élettel, mert él, mert hivatását nem formák, rítusok fenntartásában látja, hanem kovásza akar lenni a mindenkori emberi életnek a megváltás örömhírének közvetítésével. Ez a lényeg, ebből kiindulva tájékozódik a vallásgyakorlat alkalmas formáit illetően is.

Noha a humanista ateizmus pesszimista következtetései a vallás és egyház jövőjét illetően nem fogadhatók el, mégis kíváncsisággal vegyes aggodalommal vizsgáljuk a mai vallásos közösség, a mai egyház fejlődését. Főleg az érdekel minket, milyen irányból várhatjuk a jövő vallásos életének kibontakozását, milyen téren várhatjuk az „új vallásosság“ megjelenését? Az alábbiakban megpróbálunk jellemezni néhány területet, a felsorolás teljességének igénye nélkül.

Az egyéni vallásosság terén talán a legfontosabb fejlődést vallási szemléletünk, magatartásunk megtisztulásában várhatjuk.

„Az élesebb kritikai szellem megtisztítja a vallást a világ mágikus szemléletétől, a még bujkáló babonáktól és feltámasztja a hithez való személyesebb és tevékenyebb csatlakozás igényét; sokakban élesedik az érzés Isten iránt“ — írja a Gaudium et Spes 7. pontja. A szenvedélyes valóság-keresés, mely korunkat jellemzi, valóban imponáló. A vallásosságnak nincs mit félnie a valóságtól.

A vallásos magatartás megtisztulása nálunk magyaroknál fel fogja vetni a mellékes szándék, az érdeknélküliség kérdését. A magyar egyház egykori hatalmi pozíciója is oka lehetett — noha biztosan nem egyedüli oka — annak, hogy nálunk magyaroknál az érdekek szolgálata a vallásgyakorlattal oly gyakran összefonódik. Megéri, hogy példák kapcsán részletesebben foglalkozzunk ezzel.

Az alábbi levélrészlet egy „individualista“ vallásosságban nevelkedett, egyébként nem buzgóan vallásos ember tipikus példáját mutatja, aki vallásgyakorlatát — legalábbis átmenetileg — anyagi boldogulása ügyének szolgálatába állította.

„Mi alkalmazkodó emberek vagyunk és bízunk abban, hogy az életben meg fogunk állni a lábunkon.

Sajnálom, de úgy van, hogy jelenleg katolikusokkal nem vesszük fel a kapcsolatot s katolikus templomba sem járunk. Egy jómódú protestáns pap segített hozzá a ki- vándorlási engedélyhez és fogadott be kijövetelünk után vendégekként otthonába. Mivel jövedelmünk még nincsen, házigazdánknak dolgozunk valamit az ellátásért. Jelenleg abba a protestáns templomba járunk, ahol jótevőnk a lelkipásztor. Úgy hisszük, ezzel mindenképpen tartozunk most neki. Ha majd önálló emberek leszünk, és persze más városban, akkor saját belátásunk szerint tehetünk. A jelenlegi helyzetünk megalkuvást és fegyelmet követel.

Az itteni szertartásból alig értünk valamit, bár nem komplikált. A család nagyon vallásos, a reggelinél bibliaolvasás van és még valami, de, mivel a nyelvet még nem

16