Szolgálat 3. (1969)

Teremtés és fejlődés - Technika

és a tudomány által fémjelzett embernek fő jellemvonásai? A világot át akarja alakítani, vagy még inkább: most akarja megteremteni a világot tökéletes formájában. Ezért ennek az embernek első jellemvonása a célratörekvés. Mindig úgy érzi: feladatok előtt áll. Lelki magatartásának lényege a „célhoz- kötöttség“. Szellemét az ehhez szükséges tárgyra-irányítottság jellemzi. Ezzel egész sor más tulajdonsága is össze van kötve: szívósság, kitar­tás, koncentráció, lelkiismeretesség és önfegyelem. Teljesen „előreter­vezett“ világban él. Magatartását a technikai anyag törvényei és jellege diktálja: lényegében tehát a mű kényszeríti rá. Ezzel egy másik alap- tulajdonság is összefügg. Ez az új ember az „utasítás“ embere. A kemény tárgyilagosság embere is. Szellemének egész figyelmével arra az „utasítás“-ra kell ügyelnie, amely a tárgy felől jön. A tárgy maga alakítja őt. És ezzel a tárggyal csak a legnagyobb figyelemmel, a szubjektív befolyások kikapcsolása árán találkozhat. Alapvető maga­tartása tehát az odafigyelés a „dolgokban rejlő valóságára, egy bi­zonyos földi „áhítat“. Számára nincs „véletlen“. Csak a kemény tények­kel szabad számolnia. Ebben a magatartásban az újonnan létrejövő embernek egy másik tulajdonsága is felismerhetővé válik, ti. az önátadás. Szinte „ott kell hagynia“ alanyiságát, önmagát „zárójelbe“ kell tennie. Minden a sikerre irányul. A kész mű a döntő. A technikai-tudományos tevékenységben nem lehetséges semmiféle engedékenység, nincs alanyi engedmény, nincs kitérés. Az ismeretnek valóban a tárgyból kell fakadnia. Ilyen beállítottsággal az ember minden szeszély és önakarat veszélyétől védve van. Mindebből egy negyedik alaptulajdonság fakad: a józanság. Ez az ember sokkal kritikusabb, bizalmatlanabb, sőt szkeptikusabb mint az előző nemzedékek. Nem akar kalandokba bocsátkozni. Nem szabad kockáztatnia azt, amit sok-sok fáradsággal sikerült elérnie, fel­építenie. Ez az embertípus tudja, hogy tudásával, fegyelmezettségével, szakemberi pontosságával új biztonságot nyújt az emberi társadalom­nak. Csak cívódást, véleménykülönbséget, pontatlanságot és fecsegést vél felfedezni a társadalmi rendszerek egyéb területén: a szellemtudo­mányokban, a politikában, a filozófiában, a vallásban. Társadalmi be­állítottsága pátosz-, programm- és jelszónélküli. Számára az igazi tár­sadalomalkotó erők: a józan világosság, a lényegre tekintés, az illúziók nélküli tárgyilagosság, a szigorú önfegyelem. Véleménye szerint csak ezek a tulajdonságok fogják a jövendő világot felépíteni és a jelent fenyegő káoszt megszüntetni. Az ilyen magatartású emberek tudtak pl. a Kennedy-adminisztrációban érvényre jutni, s alkották az amerikai el­nök legszűkebb tanácsadói testületét. Az imént említett józansággal egy ötödik alaptulajdonság van egy­bekötve. A technikus-beállítottságú ember etikai magatartása szinte 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom