Szolgálat 3. (1969)

Teremtés és fejlődés - Természettudomány - vallás

TEREMTÉS ÉS FEJLŐDÉS Korunk egyik legnagyobb eredménye az, amit Pascual Jordan nem­régiben így fogalmazott meg: „a természettudomány többé már nem a vallástalanság motorja“. Ma már a tudomány és a vallás nem áll ellenségesen szemben egymással. Ennek a párbeszédnek továbbfolyta­tása — és teljes őszinteséggel való folytatása — a huszadik század kereszténységének életfontosságú feladata. XXIII. János pápának a II. Vatikáni Zsinatot megnyitó, szinte drámai beszéde alapjában véve a huszadik század keresztényének ezt a nyílt magatartását teszi magáévá: „Mindennapi lelkipásztori hivata­lunk ellátásában sokszor okoz fájdalmat, hogy gyakran olyan embereket is meg kell hallgatnunk, akik egyébként buzgók, de éppenséggel nem rendelkeznek a mértéktartás erényével és híjával vannak annak az érzéknek, amelyet a szellemek megkülönböztetésének szoktunk nevezni. A mai időkben csak engedetlenséget és romlást látnak. Azt állítják, hogy a mi korunk rosszabb az előzőknél, úgy viselkednek, mintha semmit sem tanultak volna abból a történelemből, amely éppen arra tanít bennünket, milyen is az élet... Ezeknek a mindig csak bajt jósoló prófétáknak... nem adhatunk igazat. A dolgok mai állása azt mutatja, hogy az emberek egymásközötti viszonyában új rend van kialakulóban. Ez a rend — emberi törekvéseink segítségével — az isteni Gondviselés­nek nagy, meglepő és minden várakozást felülmúló terveit fogja meg­valósítani“. Melyek ennek az új embernek jellemvonásai, azé az emberé, aki már most a jövő embere kezdetének és mintegy „vázlatáénak tekinti magát? Ez az „új ember“ természettudományos, evolúciós és technikus beállí­tottságú. Mindenekelőtt azt kell tehát kérdeznünk, milyen viszonyban áll a kereszténység a természettudománnyal, a fejlődéselmélettel és a technikával. Természettudomány — Vallás A mai ember — még akkor is, ha nem rendelkezik különösebb természettudományos képzettséggel — szinte észrevétlenül veszi át a „természettudományos szellem“-et. Ez a ma feltörekvő világérzésnek elsőszámú összetevője. De hogyan ítéli meg a kereszténység a természettudományt? * 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom