Szolgálat 3. (1969)

Jövőbenézés - Mikor van a feltámadás?

poklokra“, vagyis „az alvilágba“ — tulajdonképpeni értelme (ahol a „pokol“ nem a mai értelemben vett „poklot“ jelenti, hanem a „világ legbensejét“, a „föld szívé“-t). Krisztus ezzel a világ és egyben az emberi szív minden dobbanásának is középpontjává lett.

A másik dimenzió: a jeltámadás. Itt valami megfoghatatlan történt. Ha a Feltámadottról szóló történeteket figyelmesen olvassuk, először zavaros benyomás keletkezik bennünk. A tér és idő korlátái Krisztus számára nem léteznek többé. Tanítványainak közvetlenül jelenik meg, hirtelen mellettük megy, eltűnik előlük, zárt szobákba hatol be. üj létmód jött létre. Erről a Krisztusról az apostol azt mondja, hogy „szellem“. Ez a kifejezés itt nem a testtel való ellentétet fejezi ki. Ennyit jelent: az élet határtalanságába van áthelyezve. Krisztus magával vitte emberi testét, s átalakította egy új, az egész világmindenséget átfogó valósággá. Az ő feltámadása nem volt egyszerűen visszatérés eddigi életébe, mint pl. Lázár feltámasztása esetében, akit a feltámasztás egyszerűen visszahelyezett eddigi életének korlátozottságába. Az apostolok számára az első jel az üres sír volt. Ez tulajdonképpen csak ennyit jelentett: Krisztus magával vitte emberi testét. Szegény, kopott emberi testét nem dobta el magától. Emberi arca, amelyet annakidején megütöttek, mindörökre Isten arca marad. A végső és legmélyebb, amit egzisztenciánkról el lehet mondani: az ember a maga valóságában „felszállt“ a világ legkülső szféráján is túl és a Szentháromság életének részesévé lett. A világ — amelynek évmilliós fejlődése az emberben sűrűsödött össze — visszatért Ahhoz, akinek öléből elgondolhatatlan idők előtt elindult. A Feltámadott az új életnek „kezdete“, „alapja“ és „első gyümölcse“. Vele kezdte meg a világ „hazatérését“ a végleges jövőbe. S ezzel megérkeztünk elmélkedésünk tulajdonképpeni tárgyához.

Az ember jel jog támadni. De mit jelent ez: „feltámadott“ ember? E kérdés elé egy másikat szeretnénk helyezni, amely látszólag mellékes problémát ölel fel ugyan, mégis szorosan az emberi feltámadás lényegi meghatározásához fog vezetni, ti.: mikor történik a feltámadás? Az itt vázolt gondolatmenet talán sokak számára kissé merésznek fog tűnni. Ennek ellenére szeretnők itt — legalább kísérletképpen — elmondani.

Egyrészt: az ember halálát általában úgy fogjuk fel, mint „a lélek elválását a testtől“. Lehetséges-e azonban annak alapján, amit eddig mondtunk, egy ilyen „elválás“? Az mondtuk, hogy az anyaghoz való kötöttség a lélek lényegéhez tartozik. A lélek test nélkül nem képes a létezésre. Az ember egyetlen lényeg. Bizarr gondolat volna azt hinni, hogy test nélkül is van lélek. Ezek szerint azonban a feltámadásnak mindjárt a halál után kellene megtörténnie. Nincs a testtől „elválasztott“ lélek; csak „ember“ van. Ez az első elem, amelyet meg kell fontolnunk.

Másrészt: a kinyilatkoztatás mindig azt hangoztatja, hogy az ember

23