Szolgálat 2. (1969)
Tanulmányok - Őry Miklós: Pázmány az ige szolgálatában
beteges teste és gyenge hangja miatt nem szószékre termett.' Csak nagy leikével bírta. Amit oltártestvéreitől kívánt, az benne már testet öltött: „Sok munka, nagy okosság, temérdek tudomány és mindenekfelett nagy isteni malaszt és tekéletesség kívántatik a prédikáláshoz.“ Mert „soha jól nem prédikál, aki jól hozzá nem készül" és „aki nem ég, föl nem lobbanthat egyebeket“.1 2 Szónoki elve volt: először a cselekedetnek példájával tanítson és csak azután nyelvével. Tudta, hogy „a kösség nem a szép szó után jár, hanem a jó erkölcsök példáját követi . . . Illés próféta csupa tűz volt, azért voltak szavai lángok“.3 Nyomatékkai kérte szónoktársait: „Ne csatornák legyetek, melyeken átfoly a víz, hanem teli kutak, hogy magatok bévségéből másokat is itassatok.“ Ha valaki, akkor Pázmány írhatta magáról, hogy „mind nyelvét, mind pennáját szíve gyökerének tentájába mártván, úgy szólt, amint szíve járása volt“.4 Keményen szól azokról a prédikátorokról, „akik azt vadásszák, hogy a kösség őket csudálja . . . akik mély és szokatlan, de haszontalan tudományokkal viszkettetik a hallgatók fülét: a lelki sebek gyennyedtségét meg sem illetik“.5 Nem azon fáradnak, hogy Istennek fiakat szüljenek, hanem a maguk tudományát mutogassák: azért „házasságtörői Isten Igéjének". „Az okos embernek nem a himes szó, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendözés nem kell: az isteni tudomány felsége cifra szó nélkül maga szépségével kelleti magát." (VI p. XXXV) Az igehirdetést elsőrangú kegyelmi munkának tartja, azért elve: a prédikációt ne taps és üdvrivalgás, hanem zokogás kövesse, „fohászkodások, töredelmes sírások, bűnből kitérések“. Meggyőződése: a jó tanításnak foganatja nem a prédikátor szólásából, hanem Isten erejéből van. „Mert zenghet az ékes szó fülünkben, de foganatos nem lehet a jóságokra, . . . csak imádság nyerhet erőt a jó példának és szónak.“6 Az igehirdetés legfőbb célját ebben foglalja össze: „hogy Isten dicsértessék és a hallgatók lelki jóságokban öregbedjenek“. A prédikációs kötet élén elhelyezett ajánló Írásában vallja: „Mivel azért ifjúságomtól fogva arra volt függesztve szemem világa és elmém futása, hogy a Te nagy neved dicsősége terjedjen, fáradságomat nem szántam, tehetségemet meg nem vontam szolgálatodtól, hanem amely kicsiny girát reám bízott szent Felséged, tisztem szerint (noha kelleténél restebben) cselédid épületire igyekeztem fordítani." 6a 1) St. Kaprinai, Institutio eloquentiae sacrae (Kassa 1757) 337: „erat voce, pectore ad concitatum dicendi genus minime comparato". 2) ÖM VI 30, VII 78 (A pünkösdi prédikáció bevezetésében). 3) ÖM VI p. XXX. 4) p. XXXI-XXXII. 5) p. XXXIV-XXXV. 6) p. XXXVII. 6a) ÖM VI p. XVI., 54
