Szolgálat 2. (1969)
Tanulmányok - Norbert Lohfink: A szentírás megértése
különböző teológiai szándékok kifejezésére különbözőképpen fejlődött tovább. De ez a többszólamiság nem jogosít fel történeti kételkedésre akár maguknak a megjelenéseknek tényében, akár a szöveg sugalmazott voltában. A Jézus születéséről és gyermekségéről szóló fejezet a Lukács- és Máté-evangélium elején nem az ősegyháznak ugyanabból az áthagyományozó tevékenységéből származik, mint az evangéliumi anyag többi része. Mert Jézus gyermeksége és rejtett élete iránt nem volt meg ugyanaz az érdeklődés, mint nyilvános élete, halála és feltámadása iránt. A gyermekségről szóló elbeszélések stílusban és formában is különböznek a többi evangéliumi anyagtól. Viszont a két elbeszélés a gyermekségről, Lukácsnál és Máténál, egymástól is sokban különbözik. Ezért voltaképpeni kijelentési szándékuk kérdését a többi evangéliumi anyag kijelentési szándékára vonatkozó kérdéstől függetlenül kell föltenni. Az újabb kutatás mindjobban fölismerte, hogy mindkét gyermekség-elbeszélésben igen erős teológiai kijelentő szándék is szerepel. Az Úr születésében és gyermekségében már teljes fénybe kell állítani igazi mivoltát és megváltói feladatát. Ez mindenekelőtt úgy történik meg, hogy a gondolatmenet az Ószövetség sok helyére támaszkodik. Az Ószövetségre való hivatkozás módja Máténál és Lukácsnál más és más. De egyiknél sem zárható ki teljességgel az, hogy magát az elbeszélést is egyes részleteiben talán kevésbé alakították az elmondott események, mint a szem előtt tartott ószövetségi helyek szempontjából. Ez azonban ismét nem bizonyítható kényszerítő erővel egy meghatározott részletre nézve. Az elbeszélések főbb pontjai, tehát mindenekelőtt Jézus szűzi fogantatása és betlehemi születése, mindenesetre történeti tényeknek vannak szánva. Mutatja ezt már Máté és Lukács egyezése, éspedig éppen azért, mert a gyermekkorra vonatkozó elbeszéléseik sok más dologban olyan különbözők. Tehát a gyermekségről szóló elbeszéléseket lényegükben történetieknek tekintjük, a részletek történetiségével kapcsolatban azonban bizonyos fenntartással élünk, amint föltételezhetően ilyen volt maguknak az evangélistáknak az Ítélete is a rájuk hagyományozott elbeszélésanyaggal szemben. Ugyanakkor mindenekelőtt a Jézusról szóló híradásra figyelünk, amelyet ezek a fejezetek nemcsak mellékes megjegyzésekben, hanem magának az elbeszéléseknek megformálásával is közölni akarnak velünk. Itt van a kijelentés középpontja. A János-evangélium később íródott, mint a három szinoptikus. Egyes dolgokban ki akarja egészíteni és bővíteni a többi evangélium történeti adatait, mindenekelőtt Jézus vándorlásait és többszöri jeruzsálemi föllépését illetőleg. Ugyanakkor azonban a történeti kijelentő szándék mellett sokkal erősebben előtérbe lép a már az első evangéliumban meglévő értelmező-szándék. A teológiai értelmezés azonban nem úgy van megoldva, mint ahogyan mi talán ma tennénk, függelékben, vagy a szerző elmélkedéseiben eléje téve vagy közbetoldva (ez csak a prológusban és néhány más helyen fordul elő), hanem rendesen magának Jézusnak a szájába adva. Jézusnak a negyedik evangéliumban előforduló beszédeit tehát nem szabad magnófölvételnek tekinteni. Legtöbbször valódi jézusi szavak kifejtései és kiépítései. Tehát nemcsak mint Jézus szavait, hanem egyben mint Jézusról szóló szavakat kell értenünk őket. Csak így vettük föl a hallgatásnak és olvasásnak azt a magatartását, amely megfelel a János-evangélium műfajának. Az Apostolok Cselekedeteinek könyve jó történeti anyagot használ föl, de egyben teológiai értelmezése is akar lenni az Úr föltámadása és újraeljövetele közé eső időnek, tehát az „Egyház idejének“. Az értelmezés mindenekelőtt az anyag kiválasztásával és elrendezésével történik. Az Egyház feladata a jóhir elterjesztése az egész világban, tehát a misszió ideje ez. A közölt eseményeken túl tehát nem szabad mellőznünk a könyv átfogóbb üzenetét, mert ez a fődolog, és ez miránk is közvetlenül érvényes. 1 A felsorolt példákkal még távolról sem jellemeztük a Biblia valamennyi elbeszélő műfaját. De a legfontosabbakat mégis megneveztük, mindenekelőtt pedig azokat, 34
