Szolgálat 2. (1969)

Tanulmányok - Norbert Lohfink: A szentírás megértése

A bibliai szerzők a legtöbb esetben egészen vagy részben ismerték az ő korukban már meglévő bibliai könyveket. Minden megírt könyv újraalkotta Izrael szellemi világát. Istentől származó új történelmi tények (Sinai szövetség, Dávid, száműzetés, Názáreti Jézus) visszhangja új bibliai könyvek forrása volt, amelyek alapjában véve minden alkalommal új és új összesített értelmezését adták Isten népe létének.

így a Szentírás minden könyvét egyetlen nagy beszélgetés tanúságának tekinthetjük, amely végighúzódik a századokon. Igazán úgy megy minden, mint egy beszélgetésben. Az egyik résztvevő még néhány új tényt akar hozzáfűzni az elözőíeg kijelentett dolgokhoz. Egy másik nemcsak kiegészíteni akar, hanem ellentmondani is. Egy harmadik csak hangsúlyozni akarja, amit már elmondtak, de a világosság kedvéért mégegyszer megfogalmazza a saját szavaival, és eközben észrevétlenül mégis egészen más látásmód érvényesül. Egy negyedik megkísérli az összefoglalást és egymástól elütő kijelentéseknek egy szintézisbe való egyesítését. Beszélgetés során nemcsak kijelentéseket teszünk. Néha csak egy kérdést vetünk fel, vagy bedobunk egy provokáló állítást és várjuk, hogyan állja meg helyét a beszéd további folyamán. Éppen ezt kell figyelembevenni akkor, ha azt hisszük: ellentmondásokat állapítottunk meg a Biblia különböző részei között. Isten szava olyan nagyon emberi szóvá lett, hogy attól sem riadt vissza, hogy egymást kiegészítő beszélgetőpártne- rek különböző részmegnyilvánulásaira tagolódjék.

E megállapítás fontosságára való tekintettel néhány példát hozunk fel.

Már egyes könyveken belül is gyakran mutatkozik a beszélgetés-jelleg. A Penta- teuchuson, a legtöbb prófétai könyvön és az evangéliumokban összegyűjtött hagyományokon mindig több nemzedék dolgozott. Fejtegető és magyarázó mondatokat iktattak bele, más (hasonló, máskor különböző) hagyományokat tettek hozzá, néha az egész szöveget új nézőpontból dolgozták át. E munka nyomait a bibliai tudomány még ma is világosan meg tudja állapítani.

Még világosabbá válik a beszélgetés-jelleg, ha új konkurrens könyvek szegődnek a régiek mellé. így pl. a Krónikák Könyve Izrael történetének ugyanazt a korszakát tárgyalja, mint Sámuel és a Királyok Könyve, de egy későbbi kor nézőpontjából és új vallási tapasztalatok fényében. Jézus Sirák fia könyve (40, 11) kifejezetten ellentmond annak a kételynek, amelyet a Prédikátor (3, 20 sk.) nyílvánított a halál utáni továbbélésre vonatkozólag. A Bölcsesség könyve mégegyszer elbeszéli az egész ismert üdvtörténetet, de most uj vezérgondolattal: hogyan vezeti Izraelt a „Bölcsesség". Hosszú idővel a többi evangélium után íródott János-evangélium mégegyszer elmondja Jézus életét. Eközben sok mindent kihagy, ami az elsőkből ismeretes, ehelyett elbeszél néhány ott fel nem sorolt dolgot, élesebben körvonalozott időrendet épít be és Jézus szavait olyan módon formulázza újra, hogy most már egyben a Jézusnak és müvének titkáról folyatott hosszas teológiai elmélkedés gyümölcsét is kifejezik. Péter 2. levele elővigyázatra int Pál leveleink megfontolatlan használatát illetőleg, mert azok magasan szárnyaló intelligenciájuk következtében gyakran nehezen érthetők, és azért a tudatlanok könnyen félreértik. A Titkos Jelenések könyve egészen más nyelven szól, mint az Újszövetség minden más könyve; első főrészében alapjában véve mégis csak azt akarja ismételni és újrafogalmazni ezen az új rjyelven, amit a mi Urunk már elmondott és a szinoptikusokban ugyancsak olvasható.

Ezért azon sem szabad meglepődnünk, ha a bibliai tudomány az Újszövetségen belül különféle „teológiákat“ fedez föl (páli, jánosi, lukácsi, stb.). Vagy pedig ha

22