Szolgálat 1. (1969)

Könyvszemle - Ritter Márton: Egy magyar lelkiíró sikerei külföldön

Ha őszintén megvizsgáljuk szeretetünket, meg kell állapítanunk, hogy ezt a szeretetet maradéktalanul megvalósítanunk szinte sohasem sikerül. Még a szentek is gyakran panaszkodnak arról, hogy szeretetükbe mennyi önzés, mennyi önmaguk-keresése vegyül. Csak néha, nagyon ritkán — s akkor is csak rövid időre — sikerül kilépnünk önmagunkból, s tudunk maradék nélkül mások rendelkezésére állni. Ezek életünk legszebb, legértékesebb pillanatai. Életünk legnagyobb részén azonban nem az önzetlen odaadás (vagyis a szeretet, amely életünk lényegét képezi), hanem önmagunk (vagy mások) önző birtoklása ömlik el. Marcel kifejezésével: a lét („étre“) nincs összhangban a b i r t o k I á s-sal („avoir“).

G. M a r c e I nek ebből a gondolatmenetéből kiindulva, Boros most már felteszi a kérdést: mikor következik el életünkben az a pillanat, amikor a „Sein“ és a „Haben“, az „étre“ és „avoir“, vagyis az, amik vagyunk és az, amit birtoklunk teljes tökéletességgel egybeesik? Csak akkor — mondja — ha véglegesen megszűnik az az állapot, amelyben G. Marcel ennek az egész diszharmóniának okát látja, t. i. a testiség. Ez a pillanat pedig nem más, mint a halál. A halál pillanatában metszi egymást a két vonal — a „Sein“ és a „Haben“ — s valósul meg teljesen az, amiben G . Marcel az emberi lét lényegét látja: a tökéletes szeretet. A halál tehát valóban az a pillanat, amikor teljes tökéletességgel megvalósíthatjuk emberi mivoltunkat, az ember első, össz-személyi aktusa.

Ez azonban csak egyetlen példa. Boros ugyanilyen módon analizálja más filozófusok gondolatait is: Blondelt, Maréchalt és Bergsont csakúgy, mint Aquinói Szent Tamást vagy Szent Ágostont.

Amit aztán könyvének első részében — a filozófiai megalapozásban — kifejt, azt a második részben teológiai érvekkel próbálja elmélyíteni. A „teológiai érvek“ azonban Borosnál nem jelentenek szentírási vagy patrisztikai idézeteket, vagy esetleg zsinati döntéseket; Boros itt is sokkal élvezetesebb utat választ: kiemel néhány, a halállal kapcsolatban álló s eddig kissé nehézkesen megmagyarázott dogmát, s igyekszik megmutatni, hogy elmélete segítségével milyen csodálatosan egyszerű fény derül rájuk. Az így, mintegy „ellenpróba“-ként felhozott hitigazságok közt szerepel pl. a különítélet, a mennyország, a tisztító-tűz és a pokol, az eredeti bűn, a keresztség nélkül elhúnyt gyermekek sorsának kérdése, stb.

De nézzünk itt is egy példát!

Vegyük talán éppen a keresztség nélkül elhúnyt gyermekek sorsát. Kétségtelen, hogy ez a kérdés a dogmatörténet során rengeteg vitára, rengeteg megoldási kísérletre vezetett. Boros azt állítja, hogy elmélete segítségével ez a probléma minden nehézség nélkül megoldható. Ha ugyanis a halál minden ember számára „a“ döntő pillanat, akkor a gyermek számára is az, s amikor a gyermek a halál pillanatában megválik testétől, ő is teljes szabadsággal és öntudattal dönthet Krisztus mellett vagy ellene. Az eddigi

77