Szolgálat 1. (1969)
Tanulmányok - Jean-Marie le Blond: Istenélmény és hit
s miután kinyilatkoztatta az Istent, általa, a Fiú által eljutunk az Atyához, hiszen azért jött, hogy mindenkit hozzá vezessen. Ez a tapasztalat valóban találkozás egy másik személlyel, aki kinyilatkoztatja magát. Túlhaladva a megszokott emberi találkozásokan, ezen az úton olyasvalakivel találkozunk, Aki egy másiktól jön és teljesen Feléje fordul. Az Atya benne van, és ő az Atyában, és elküldi a Lelket, aki „az övéből vesz“. A keresztény Istennel való találkozás ez; nem a semleges Istenséggel, hanem a Szentháromsággal. Krisztus nem a teológia-tanárok módjára tanított meg bennünket erre az alapvető titokra; nem dialektikus formulákkal, hanem életével oktatott. Apostolai előtt élt, és hagyta, hogy a hitvallások megfogalmazói a Szentlélek vezetése alatt kifejtsék a „hitágazatokat“, s a teológusokra hagyta azt, hogy pontos tételekbe öntsék és rendszerbe szervezzék kinyilatkoztatását. Maguk az első keresztények nem voltak képesek arra, hogy a mai teológia precizitásával meghatározzák, mit is jelent az, hogy Krisztus Isten, „Isten fia“. Maga Szent Ágoston sem volt képes erre akkor, amikor Szent Ambrus hatására megtért és a katekumenek közé állt. Kétségkívül tudták, hogy Krisztus több, mint egy próféta; tudták hogy Ö az „Úr“, hogy Ö egészen sajátos értelemben az Atya Fia. De akkor még nem ismerték az „unió hypostatica“ jól meghatározott fogalmát, amelyet a későbbi zsinatok sok tapogatódzás után tisztáztak. Hittek Krisztusban, hittek Krisztusnak, teljes hitükkel az Ö teljes jelenlétét élték meg. Találkozás Krisztussal az Egyházban Személyes találkozás Istennel önmagunkban és a világ eseményeiben; találkozás vele a Szentírásban, amely nemcsak szavakat közvetít, hanem az örök Igét. Ha nem mennénk tovább, — e reális és jól körülírt tapasztalatok ellenére is — még egy bizonyos absztrakcióban maradnánk. Itt annak az összefüggésnek az elhanyagolására gondolunk, amely nem csupán az istenélmény keretét képezi, hanem magának a tapasztalatnak alkotó-elemét. Istennel, Krisztussal az Egyházban találkozunk. Az istenélmény egyházi összetevőjéről kell még szólnunk. Nemcsak érintkezés másokkal, hanem tapasztalatunk megosztása másokkal. Biztos az, hogy ha megosztjuk meggyőződésünket és elkötelezettségünket másokkal, ezzel mi magunk is gazdagabbak leszünk. Nagyon helyesen úgy mutatták be az egyházon belüli kis közösségeket, mint a hit támaszait (André Brien cikke az Études-ben, 1954). Az emberi társadalom törvényei az Egyházra is állnak; mindenfajta hitre és elkötelezettségre érvényesek bizonyos normák. De az egyházi kontextus nem csupán egy olyan választott csoportot jelent, ahol körülbelül mindenki mindenben egyetért; hanem azoknak az egyetemes közösségét, akik találkoztak Krisztussal, és még egyetemesebben 32
